Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - SZEMLE - Kelemen Zoltán: A nyelv újrateremtésének lehetősége
Kelemen Zoltán • A nyelv újrateremtésének lehetősége 69 központozás szabályszerűségeivel és bár rímeket nem használ, az olvasó gyakran odaérezheti azokat a sorok végére, mintha hiányukkal lennének jelen. Ebben az értelemben Peer verseit úgy is lehet olvasni, mint egy - csak a befogadói tudatban létező-létezett - versépítmény dekonstrukcióit. Út Róma romjaihoz című verse első olvasásra csupán ötletes szójátéknak tűnhet, valójában a keresztény hit „szent titkait” szedi szét és rakja össze újra, másképp, hogy a megváltozott szerkezetben valamilyen módon végül mégis megtalálhatóak legyenek a hit alapjai. Az amőbáról szóló „prédikáció” például közvetve a szent egységről és az örök életről szól. A templomot és benne a gyülekezetét egy laikus nézőpontjából látjuk, ezáltal misztifikálódik a nyugati civilizációban élő ember számára majd’ kétezer éve ismert liturgia. Primitívebbé válik, egy sosemvolt pogány misztérium benyomását kelti, annak izgalmas újdonságával. A profanizáció kellékei a dinnyemag, a lepkegyűjtemény, az ebihal, a méreg, a szitakötőlárva, a hínár mikroviláguk vagy rövid élettartamuk révén is szembenállnak a templomok méreteivel és az egyház fennállásának idejével. Mintha az egyszerű organizmusok lecsupaszítva az egyházat világi külsőségeitől ezzel a lassú rombolással hoznák felszínre a hit végső alapjait, melyek tovább nem bonthatók, mint a versbeli szenteltvíz hínárok ellenére is megőrzött tiszta tükre. A Sárgafölddelíriumos rémképe Hajnóczy Péter vese-szörpjét, Embólia kisasszonyát idézi. A társadalomtól való elszakadás gőgös proklamációja a vers. A felszólítások sorakoztatása után a befejezés: „Sárgaföld valódi neve: hazugság.” nyilvánvalóvá teszi a Hajnóczy által is felismert tényt: Sárgaföldön mindent oda kell adni semmiért. Az önromboló magánvilágot felváltó ősi, primitív tudás bontakozik ki az Amatőr madarászat áltudományos utasításaiból. Egyes sorok a népdalok, kiszámolok, ráolvasok hangulatát idézik: „Megfogod, és a tudományé. / Ha megfogod, tudós vagy magad.” Peer költészetében a tett a gondolat elé kerül, még akkor is, ha egy „tudomány” elsajátításáról vagy gyakorlásáról van szó. A tudás és a fa kapcsán talán ismét felmerülhet előzményként Janus Pannonius, neki is Egy dunántúli mandulafáról című verse, de a rövid vers az előszövegnek tételezhető költeménynél összetettebb. A bibliai hagyomány és a konkrét élmény új jelentést hoz létre. Istent megszólító, kereső, ugyanakkor „felvilágosult”, „amőba”szerűen kiábrándult lírai alany töprengése a mű. Mikes Kelemen, sőt, Csokonai Vitéz Mihály tépelődő, elmélkedő hangját idézheti a költemény nyelvezete. Hangsúlyos Peer Krisztián poétikájában az a mozzanat, hogy az említett alkotók eselegesen szóba jöhető művei nem vendégszövegszerűen vagy plágiumalapként merülnek fel az olvasóban, hanem a mondás, a szólalás módja, a költői beszédhelyzet az, ami - néha csak hangulatilag - a szöveg részesévé teszi őket. A szerző több versének hőse a hétköznapok apró bajaiba, bánataiba „beköltöző”, belenyugvó-süppedő személyiség. A versbéli táj városi, gyakran szobabelső.
