Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - SZEMLE - Kelemen Zoltán: A nyelv újrateremtésének lehetősége
68 Új Dunatáj 1998. június A NYELV ÚJRATEREMTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE Az 1997-es könyvhétre jelent meg Peer Krisztián második verseskötete Szörnnyel címmel. A szerző első, Belső Robinson című versgyűjteményével már kijelölte helyét az ezredvégi magyar lírában, a Szőranya azonban letisztultabb, érettebb versvilággal rendelkezik. A három évvel ezelőtti Belső Robinson idejének bő verstermése után egy szűkebb, kevesebb „verslélekszámú”, gondosan válogatott és szerkesztett anyagot vehet kezébe az olvasó. A tipográfia és az egyszerű, ám igényes kötésterv Faragó Ágnes munkáját dicséri, a kötetborító illusztrációjának jó érzékkel történt kiválasztása pedig már az első kötetet díszítő Paul Gauguin-rajz kapcsán ismerős. Peer költészete vállaltan ízesül a magyar líra hagyományaiba, az elődök hatása azonban mindig pontosan illeszkedik Peer versvilágába. A harmincöt vers két csoportra osztható, de kötetbe szerkesztésükkor valószínűleg inkább az egység követelményét tartotta szem előtt a költő. A Belső Robinson szerkezetével szemben itt nem osztja ciklusokra műveit. Az első csoport semmiképpen sem nevezhető önálló versfüzérnek. Egysége inkább csak a második, ciklusszerűbb csoport egyneműsége felől értelmezhető. A második „ciklus” egy szerelem története, mely gyermekkori emlékeket feldogozó művek kis csoportját foglalja keretbe. Ezek az emlékezésversekként is olvasható költemények ugyanakkor szerves részét alkotják a szerelmi történetnek, amint erről alább még lesz szó. Az első verscsoport első verse a Láz, az elődök sorában Janus Pannoniust idézi a lírai én helyzetével, valamint saját helyzetére való reflexiójával. Maga a mű azonban a költő „saját”, kódolt nyelvén megszólaló érzékeny őszinteség. A kód kulcsa Dorog, a szülőhely, a tőle való elszakadás és a befogadó számára rejtélyesített gyerekkor. Peer verseiben fontos szerepet játszanak a folyadékok (víz, vizelet, eső, folyók, folyamok, szeszek), valamint velük párhuzamosan az ezeket tároló vagy felfogó, vezető edények, csatornák. Zbo című versében a fő szervező erő az eső visszatérő, de a gondolat ritmikájának megfelelően változó motívumában jelentkezik. A versek zárlata mindig egyszerű, rövid, gyakran semleges közlés. Az ilyen típusú befejezés egy kezdet lehetőségét is idézi. A Beton a férfi verse a gyermekkorról. Ha a Lázt mint betegségverset nem számítjuk, itt jelentkezik a kötetben először a Peerre olyannyira jellemző hipochondria, melyet mindig önironikus nézőpontból láttat a művész. A víz (folyadék) mellett a füst is visszatérő motívuma Peer költői világának. Az azonos című szöveg egyszerre szólhat a mesterséges mennyországokról és a nagyvárosi életről. Felnőttkoron túli bölcsesség szólal meg a sorokban: „Vackainkra gyűlünk, gyűlnek vackaink, / álmunk pásztorai, terünket evők.” Az alkotó nem szakít a
