Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Sipos Lajos: A Nyugat "csendes válsága" 1923-ban
Sipos Lajos ■ A Nyugat „csendes válsága” 1923-ban 55 más előtt hajoltam volna meg, s megvallom ez a gondolat majdnem arra bírt, hogy cikkemen mégsem tegyem meg a megígért változtatást. Ettől csak az tartott vissza, hogy ezt a változtatást nem csupán a te kedvedért, hanem még inkább Gellért kedvéért ígértem. Annyival azonban tartozom magamnak, hogy azt az attitűdöt, amelyet szavaid velem szemben jelezni látszottak, necsak a leghatározottabban visszautasítsam, hanem egyúttal megtegyek minden lépést annak megakadályozására, hogy ez az attitűd velem szemben bárkitől is egyáltalán mégegyszer lehetséges legyen. Addig is ezt az egy konzekvenciát már most levonom, hogy a színdarabot, amit neked előadásra átengedtem, visszaveszem, s kérlek hogy ezt ezennel vedd tudomásul. Még egyet: ne gondold ezt az ügyet szavakkal és kimagyarázkodásokkal elintézhetőnek. Az az érzésem, hogy ezúttal nem érhetem be szavakkal, mert nem a szavak hanem a mögöttük levő attitűd bántott meg, melynek megváltozásához a szavak kevés garanciát nyújtanak. Te éveken át míg együtt szerkesztettük a Nyugatot, velem nem természetes és őszinte hanem hogy úgy mondjam, politikus attitűdöt foglaltál el, amely szavaidnak értékét nagyon csökkenti. Sohasem éreztem, hogy ugyanazt gondolod amit mondasz. Mikor ezt a szerkesztést veled elvállaltam, két dolgot kötöttem ki: először bizonyos vétó jogot (előre megjegyezve, hogy ezt nem esztétikai szempontokból kívánom gyakorolni); s aztán azt a jogot hogy egyes közleményeket a Nyugatban én is elhelyezhessek. Mindkét jogot a legnagyobb liberalizmussal s irántad való teljes tisztelettel kezeltem és a vétójoggal annyirja] emlékszem, egyetlen egyszer sem éltem, s a másik(at) is csak ritkán, kivételes esetekben gyakoroltam. De valahányszor gyakoroltam, te majdnem mindig nehézségeket támasztottál, nem őszinte és természetes ellenvetésekkel, hanem valami különös makacssággal és hallgatagsággal (pl. a Komjáthy-úgyben); s ez szinte arra látszott kiszámítva lenni, hogy engem kiről tudod hogy konciliáns ember vagyok és nem harcos természet, kifárasszon az ellenkezésben; s miután semmi kívánságom sem ment simán, szokjak le a kívánságokról. Én csakugyan nem vagyok harcos, sem politikus, s miután energiámat a munkámra kell fenntartanom, nem vállalhatom ezeket az örökös kicsinyes súrlódásokat; de még kevésbé vállalhatom tovább hogy rendkívül szerény kikötéseim illuzóriusak maradjanak s magam az állandóan visszautasítható és visszaszorítható ember, nevemhez és pozíciómhoz méltatlan szerepében álljak. El vagyok szánva hogy ennek a dolognak mindenképpen véget vetek, s addig is elküldöm ezt a levelet, hogy álláspontomat őszintén és félreérhetetlenül leszögezzem. Üdvözöl
