Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Sipos Lajos: A Nyugat "csendes válsága" 1923-ban
56 Új Dunatáj 1998. június Babits azonban sem 1920 februárjában, az első komoly ütközés idején, sem most nem vitte kenyértörésre a dolgot. Semmiképpen nem akarta ugyanis gyöngíteni a Nyugatot. Meg - bizonyára - a maga sorsát sem tudta elképzelni más keretek között. A költő 1908-tól 1923-ig mélyen megélte és jelentősen alakította is a folyóirat szellemét. Sokra tartotta az irodalom teljes autonómiáját, a szerzők lehetőségét az önmagukhoz való hűségre, az „állandóbb tartalmak továbbvitelé”-re. Legközvetlenebbül tapasztalhatta, a folyóirat munkatársai az elmúlt 15 évben végig ugyanabban a szellemi rendszerben dolgoztak, a „zajló idő parancsai” szerint - ez is Babits kifejezése - legfeljebb egy-egy problémát más oldalfényben világítottak meg. 1908- ban például Ignotus a Kelet Népe című írásában a magyar kultúra értelméről beszélt. Ő maga, Babits 1919 novemberében a magyar költő lehetőségéről szólt. 1919 ősze és 1923 vége között a Nyugatban mejelent verseiben - például a Szaladva fájó talpakon, a Csak a dalra, a Könnylelenek könnyei, a Csonka Magyarország, a Petőfi koszorúi című alkotásokban, meg az Ady emlékét idéző cikkekben és tanulmányokban - a nemzeti és irodalmi hagyományokhoz való viszony: a hűség lehetősége és a hűség parancsa foglalkoztatta. Babits pontosan érzékelte: e gondolatrendszer elemeinek a megőrzésére máshol nincs és nem lehet mód. Nyilván ezért utasította el 1922-ben a Napkelet főszerkesztőségét, melyet Klebelsberg Kunó egyetemi tanári kinevezés-ajánlatával együtt Tormay Cecile közvetített. Bizonyára ezért nem ambicionálta az 1923 végén felajánlott másik folyóirat, az angol mintát követő, a Salusinszky család támogatásával elképzelt Magyar Gondolat szerkesztését sem. Neki - mutatják a tények - mindenekelőtt a háború előtti szellemi szabadság konstrukciója volt a fontos. Ezt a törekvést jelzi majd az 1925-ben a Szigetes tenger nyitó-programverse, mely az induló Nyugat és az induló Babits szemléletét meghatározó gondolat-elemek teljesebb körét foglalja magába. Meg az 1934-es és az utána következő tanulmányok sora: például a Nemzet és Európa, A humanizmus és korunk, A tömeg és nemzet; ezekben és a velük kortárs-versekben a század harmadik évtizedének (és az utána következő időszaknak) a gondolatai nagyobb távlatokban és nem egyetlen centrum köré rendeződnek már. 1923-ban azonban még a megmaradást biztosító szolidaritás a központi elv. Ezt, az alapító eszmék és az alapító személyek körüli összefogást szolgálja a Nyugat Ady emlékének az őrzésével, az egymást követő Petőfi, Madách, Osvát, Móricz, Babits, Ignotus emlékszámmal. Feltételezhetően a szolidaritás mindenek feletti szükségére gondol Babits is, aki az 1923 márciusi majdnem-szakítás után május 27-én, Osvát Ernő jubileumán, a Royal Étteremben rendezett vacsorán a következő szavakkal adja át szerkesztőtár-
