Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Sipos Lajos: A Nyugat "csendes válsága" 1923-ban

52

Új Dunatáj 1998. június

dugott [...] vesztegzár alá fogott, gyógykezelt, fertőtlenített, megpróbált átnevelm.”9

Babits fellépésétől, tehát 1908-tól teoretikus igénnyel értelmezte a 19. századi európai és magyar irodalmat, a kortárs költőket, a költői törekvéseket, a törekvések változásait. 1919-es egyetemi előadásain Ferdinand Brunetiére 1892-ben megjelent nagy hatású könyvéből, a L’évolution des qeures dans l’historie de la Litterature című munkájából indult ki, de nem a műfajok fejlődéséről és harcáról beszélt csupán, hanem tágabb összefüggésbe helyezve mondandóját axiomatikus igénnyel tagolta a „kifejezés”-t és a „formulá”-t. 1920-bon állítja össze a Nyugtalanság völgyét, a Pávatollak at, a Karácsonyi Madonnát, dolgozik a Dante-fordításon, a Tímár Virgil fia után a Halálfain, mintegy jelezve az előző korszak közéleti szerepvállalásával szemben a maga igazi kompetenciáját, ennek a szépírói-költői-műfordítói kompetenciának rendkívül tág határait. 1920-ra szerkesztői gyakorlata is van már. Az 1919-ben egyedül összeállított (a hagyományra és a világköltészetre egyaránt figyelmező, érdekes és koherens) 7Vy«£<z/-számokkal a háta mögött kezdi el a közös munkás Osváttal.

Meg nem kizárólag kellemes emlékékkel.

Babits, amint Basch Lóránt a kortárs bizonyosságával írta, becsülte Osvátban az irodalomszervezőt, céljainak feltétlen tisztaságát, önérdeket nem ismerő önzetlenségét, nem felejtette el soha Osvát érte nyúló gesztusát, neki állást kereső fáradozását. Közte és felfedezője között azonban - írja Basch „a költő egy még élő barátjáéra hivatkozva 1958-ban - „meghitt baráti viszony soha nem alakult ki.”10

A szerkesztés napi feladataira vonatkozóan - amennyire ez megállapítható a Babits-hagyatékból, Gellért Oszkár, Szabó Lőrinc és mások visszaemlékezéseiből11 - a két szerkesztő között nem született írásbeli megállapodás. Babits Osvátnak küldött 1923. március 12-i (a későbbiekben szó szerint közölt) leveléből pusztán nagyon általános szóbeli egyezségre lehetett következtetni.

Ez a megállapodás azonban semmiképpen nem jelentette a versrovat szerkesztését, amit majd 1929-ben Babits a Móriczcal való szerződésben kiköt magának, de a versek közlésébe való beleszólást sem. Még a neki különben tetsző alkotások elhelyezésében sem tudott érdemében szót emelni. Erre mutat György Oszkár eredménytelen hivatkozó-kérlelő írása 1921-ből, Békássy Emma visszafogott, de mégis sértődött hangú levele 1922 áprilisából, Aradi Szabó István költő, drámaíró, publicista megrázó-könyörgő kártyája ugyanebből az évből. Még egy Figyelő-közlemény elhelyezésére sem volt elég befolyása a költőnek: Dienes Barna kis írását sem tudta betenni a lapba a New Yorkban élő, a magyar, művészetnek otthont adó Serly Lajosról. Úgy látszik, 1923-ra köztudottá vált Osvát teljhatalma, Babits és az általa képviselt költészet-eszmény abszolút térvesztése; erre enged következtetni György Oszkár ez év február 28-án és 1924. április 25-én kelt levele is.12