Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Gajdó Ágnes: Mozaikkockák Baka Istvánról

Gajdó Ágnes • Mozaikkockák Baka Istvánról

47

8.

A Baka-versekkel kapcsolatban gyakran érzem azt, amit a József Attila-kötet olvasása közben. Helyettem szól, a bennem is felmerülő gondolatokat, érzéseket fogalmazza meg: „Oly bizonytalanná tehet / egy ilyen esős, őszi nap” (Oly bizonytalanná'); „Szeretném, ha volna Isten, / és megbüntetne.” (Most); „futkos pupillám a szemfehéren, de Istenre nem talál soha” (Tűzbe vetett evangélium); „Parázsló csont vagyok s min ég: a máglya” (Hurok-szonett); „S ha megtagadlak azzal adnék létet / Neked hát nem tagadlak s végre véged” (En itt vagyok); „itt még nem halni itt túlélni kell” (Üzenet Új-Huligániából). A költészet éppen ezért csodálatos. A bennünk elfojtott sérelmek, szorongások megelevenednek, átélhető és újraélhető minden rossz, de a feloldozás, a katarzis reménye és lehetősége vigaszt nyújt.

9.

A Duna Televízió 1994-es adásában Temesi Ferenc író asztaltársaságában ott ült Baka István is. Keveset beszélt, s ha igen, akkor is keserűen. 1989 óta ismerik el a költészetét, azóta gyakrabban szerepelt a televízióban, rádióban. A megbecsülés még több munkára ösztönözte (addig megesett, hogy egy év alatt csak egy-két verset írt). „Talán ezért is nem vigyáztam jobban az egészségemre” - jegyezte meg. Sorolta sérelmeit is, hogy nem tartják semmire Szegeden, még telefonja sincs, a Pro Urbe-díjat is szülővárosától, Szekszárdtól kapta... Itt idézhetem Rigó Béla sorait: „...Baka István nagy költő. Sajnos, ez nem evidencia. Az utóbbi időben ugyan, mintegy jóvátételképpen, csordogálnak hozzá az apróbb elismerések, de például a Kossuth-díjasok várólistájára egyelőre még elfelejtették felterjeszteni az óvatos illetékesek.” (Délmagyarország, 1995. június 15.)

10.

Fél évig versfordítói szemináriumot tartott az egyetemen. Hívott, ha kedvem van, szívesen lát. Valamiért nem vettem fel a kurzust. Egyszer-kétszer összefutottunk a folyosón, a lépcsőfordulóban. Alig ismerem rá, úgy lefogyott. Hatalmas borítékot cipelt; a leleteket. Reménykedett, hogy meggyógyul. Mondtam, majd jelentkezem, és akkor beszélgetünk egy jót. Mert - köztudott - nem szeretett levelet írni. De egyre csak halogattam a látogatást.