Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Gajdó Ágnes: Mozaikkockák Baka Istvánról

46

Új Dunatáj 1998. június

1996/5.) Próbálom fülön csípni gondolataimat; változtak-e, s ha igen, mennyit az „első találkozás” óta. A Könyörgés lányom életéért és a Zsoltár most is ugyanolyan megrendítő, mint amikor először olvastam. A Farkasok órája című kötetben megjelent Égi zsebóra utolsó szavai gyakran eszembe jutnak: „...s ide-oda gurul / Jézuska üveggolyója: a Föld.”

6.

Nemcsak verseit szeretem. Prózai írásait éppúgy gyönyörködve szemléltem, szemlélem. Az 1996. decemberi Forrásban megjelent Isten a városban, avagy a Csodaszarvas pusztulása című hangjátéka felidézte a Margit című kisregényt. Baka „találkozott” a Sátánnal. De találkozott az Istennel és az angyalokkal is. Károlyi Csaba írta: Baka „megemelve lát mindent, úgy, ahogyan nincsen is. Megérdemli. Megérdemli, mert úgy került a kegyelem közelébe, hogy nem pedálozott érte.” (Népszabadság, 1995. június 16.) Baka publicisztikája egészen különleges. Az álomgyűjtő és a Felemás zokni élénken él bennem. Humor, finom irónia csendül ki a sorok közül: Ember, tetőtől talpig borítanak a bűneid, de ezzel a felemás zokniddal úgy

megnevettél, hogy egye fene, beeresztelek a mennyországba. Most már csak az a kérdés, milyen szárnyakat választasz magadnak. Én pedig végignézek a hófehér, ezüstszürke, rókavörös, kávébarna, aranysárga, csíkozott és kendermagos szárnyú angyalok seregén, egyik szárny szebb, mint a másik, nagyot sóhajtok, és ezt mondom: - Mindegy, Uram, csak felemás legyen!”

7.

A költő és a halál. Baka a halálban nem az „öröklét unalmát” (!), hanem „megnyugvást és alvást” látott. Furcsa, hogy életünkben mennyit gondolkodunk vagy nem gondolkodunk a halálon. Van, aki nem szeret rágondolni sem. Van, aki megpróbál magyarázatot találni a megmagyarázhatatlanra. Baka szerint „...a világba való kivetettséggel kezdődik az élet és a minden esetben értelmetlen halállal végződik, mert egyetlen halált sem lehet megmagyarázni, meg megnyugvással fogadni.” (Forrás, 1996/5.43.) Ez a gondolat rokon József Attila [32 évvel ezelőtt...] című prózai töredékével: „...kilenc hónapig tartó vizsgálati fogság után, elutasítva kegyelmi kérvényemet, átutaltak a javíthatatlan bűnözők világába”. Vagyis életre ítéltetett. S aki megszületett, annak meg kell halnia. Weöres Sándor szavaival: „végül mind elmegyünk”.