Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Móser Zoltán: Magyar történelmi arcképek
Móser Zoltán • Magyar történelmi arcképek 43 Ezzel zárul a vers, ám a súlyos kérdésre a versben válasz nem érkezik. Bevallottan ide nem tudok elképzelni semmiféle Liszt művet. De mint fontos, nagyon fontos arckép, Baka István Panteonja elképzelhetetlen lenne Ady nélkül. Hisz ide tartozik még egy jelentős költemény, amely a párnás sötétbe, a semmibe robogó vonatról szól, ahol az utasokat - ha vannak! - , vérpiros homály várja, s amelyik a címe szerint is Ady Endre vonata. S végül még egy név, a legfontosabb Baka István magyar arcképei közül, és ez bizonyítás nélkül is nyilvánvaló: Liszt Ferenc. Itt verseket és műveket nem is kell említeni, oly sok van. Tegyünk eggyel azért itt kivételt. Ez a kisregénye, a Szekszárdi mise, amely nem Szekszárdról (arról is), nem a zeneműről (arról is), s talán nem is Lisztről és Séner János karnagyról szól, hanem a zseniről és a dilettánsról. S arról, ami végigkísérte Baka István egész életét, s amiről számos elemző szól majd, a Sátánnal, az angyallal s az Istennel való küzdelméről. De mindannyiunk életében, legyen hívő vagy hitetlen, nem ez az egyik legfőbb kérdés? Ezért is a Szekszárdi mise utolsó soraival, az ottani kép látványával zárom ezt a rövid leltárt, miközben kérem, ne feledkezzenek el Zrínyiről, Madáchról, Petőfiről, Vörösmartyról, Széchenyiről, Adyról és Liszt Ferencről, és persze ne feledkezzenek el Baka Istvánról sem, aki itt, Szekszárdon született 50 évvel ezelőtt és immáron harmadik éve itt piheni örök álmát. Mint Séner János, akinek „holttestét Baka Márton, az újvárosi templom sekrestyése találta meg augusztus 4-én reggel öt órakor, amikor kinyitotta a templomot. Séner az oltár és a padsorok közöd térségen hevert arcra borulva, mintha imádkozás közben érte volna a halál. Körülötte, a kövön szétszóródva kottalapok fehérlettek. Amikor a törvényszéki orvos megérkezett, és megfordította a tetemet, a jelenlevők meglepetten kiáltottak fel: a szerencsétlenül járt férfi arcán az átszellemült boldogság kifejezése rögződött meg - immár örökre.”