Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Fried István: Árnyak közt múlandó árny
Fried István • Árnyak közt múlandó árny 15 ségben, bezártság-élményben, szabadság-hiányban joggal elmarasztalható külső világ. Versnek és világnak ez a vitája tartalmazhatja (és többnyire új megvilágításba helyezi) vers és világ régebbi, hasonló természtű vitáját. Ám csak azért érzékelődik e régi-új vita egy-természetűnek, mivel (ismét!) a jelen vita utal a régebbire, a kortárs diszkurzus idézi föl/meg/újra a régebbieket. Egyszóval: a világban uralkodó diszharmónia elől a költészet harmóniájába menekülő költő alakja a kortársi értelmezések révén válik jelenkorivá, nem egyszerűen a jelenkori egy változatává, inkább irodalmi hasonmásává, olykor torzképévé, máskor valóban előképévé, olyanná, aki többféle lehetőség újragondolására/újraelbeszélésére nyit kaput. Ekképpen Baka István Vörösmartyja, Adyja vagy Liszt Ference nem értelmezhető pusztán egy költői helyzet egy típusaként, még kevésbé szűkíthető a szerző magyar kultúratörténetének fejezeteit tartalmazó vers-krónikára. Talán termékenyebbnek bizonyulhatna, ha egy XX. századi költői-művészi személyiség archetípusaként értelmeznők a Baka-líra fontos alakjait, márcsak azért is, mert a közvetlen személyiségrajznál lényegesebbnek tetszik a több irányban nyitott költészettörténés; a kronológiával szemben az a fajta egyidejűség, amely az egzisztencia történetileg változó feltételeit a fenyegetettség és az ellenállás, az elnémítottság és a versbe foglaltság dichotomikus felfogásában hozza közös nevezőre. Olyan értelemben, hogy nem a romantika vagy a szecesszió, netán a szimbolizmus képzetkörének rekonstrukciójára vállalkozik a költő, hanem a maga világának romantika- és szimbolizmus-értelmezéseit szembesíti az idézetekben, utalásokban, allúziókban megnyilatkozó referenciákkal. A romantika- és szimbolizmus-értelmezés a „kifejezés síkján” artikulálódik, szavatolja a megnevezett személyiség, akit az irodalomtörténet a romantika és a szimbolizmus körébe sorol. A Vázlat A vén cigányhoz egyben olvasási ajánlás, egyfelől a korszakértelmezéshez versbéli adalék, másfelől a cím és egy töredék-idézet segítségével hajdaninak és jelenkorinak egybefogása, olymódon, hogy a táji vonatkozások, a korszakra utalások és az újólag megtörténni készülő költészet egy utómodernre hangszerelt metaforikus versalakzatba illeszkednek. A Mefisztó-keringőa jól ismert Liszt-zeneművet öltözteti szavakba, részint a keringő-ritmusnak keresvén vers-mását, részint a sátán-történetekből idevonatkoztatható mozaikokat építi be egy látszólag romantikusra hangolt költeménybe. Ez a romantikus hangoltság igényli a disszonanciákat, a Thomas Mann által is emlegetett glissandokat, Bulgakov Sátán-bál látomásáig mutatván az utat. Az Ady Endre vonatán külső formáját tekintve tagadni látszik az Ady-vers általános jellemzőit, ugyanakkor arra az élményváltásra is utal, amely Adyt és általában a nyugatosokat versre késztette: miszerint a technika (adott esetben: a vonat) benyomulása még a minden titkok verseit kutató költői életművekbe is a korszakküszöb jelzése, Baka említett verse az utazásnak és a vonatnak Adynál olykor szakralitásba kifutó jelképiségét (áldásadás stb.) az egyetemes elbizonytalanodás-tudat allegóriájává sűríti. S bár a vers vége le-
