Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Kukorelly Endre: Arany, Welsz, bárdozás, 1977
Kukorelly Endre • Arany, Welsz, bárdozás, 1997 5 Kukorelly Endre ARANY, WELSZ, BÁRDOZÁS, 1997 Csakhogy nekünk nem ugyanazok a viszonyaink. Nem, semmi de semmi nem ugyanaz, semmi régvolt nem aktuális, csakis ami most\an, sajnos ez kurvára aktuális, ez a - valószínűleg már a néhány perccel ezelőttihez képest is radikálisan más - most. Hamis dolog megfeleléseket erőltetni, hamis és hiú, olyan gyorsan és alaposan átrendeződik „minden”, kihullik, ami volt. Az emlékezés mese. Bármely megfelelés puszta mese, a megértésről szóló ábrándozás. Hasonlít? Ha mégis hasonlít, akkor mégsem felel meg: nem vagyunk welszi bárd, ötszáz, bizony, ez itt csöppet se Welsz, nem Wales, nem tartomány. Már nem tartomány. Ötszáz bárd, az meg eleve túlzás, ötszáz összesen ha van, s korántsem ötszáz mártír dalolva. Mártír és hedonista, alkudozó, ügyes, ügyeskedő. Finom, nemes, zömök, légies, sértődött, butácska, bárdolatlan. Befolyásos. Hiú Áldozat Satöbbi. Ez egyszerre mind. Vegyük például, legyen most csak ez, a lenézést. Azt, hogy lenézem a többieket. Hogy szerintem mások nem dolgoznak, és mindenki, viszont én nem, a tuti pénzre hajt. Lefelé nézek, mert meg lettem bántva. Mivel kaptam néhányat a szemem közé, noha én mennyire jelentős vagyok, aztán mégis, valami jelentéktelentől. Vegyük csak ezt, igen: hogy lenézéssel és sértődöttséggel, frusztrációval és kompenzációval a mi legszebb s legnagyobb dolgaink elválaszthatatlanul összevegyülnek. A mai nap van. Mártír, ugyan már! Máglya, ugyanugyan. Hamu, édes felejtés. Lánctalpak régi, simára kopott nyomai a megolvadt betonba. Mert az emlékezet furcsa, gyógyító játékot űz, nehéz fenntartani, csak komoly munkával, a „rendes” életműködés ellenében lehet fenntartani az emlékezetet. Túlzottan nagy, rémületesen nagy munka emlékezni. Szép, őrült emlékezet, megtart vagy kiiktat, és ha semmit nem is enged el, mégsincs biztonságban semmi. Mert minden megvan, de az minden, amire emlékezem. Körötte csend. Körötte ég földszint az ég. Persze, mesélni kell: és lehet is. És szép a mai nap, ragyog az ég. Felejtek és emlékszem. Ötszáz bizony, dalolva ment /Lángsírba welszi bárd, ez a csodálatosan hibás magyar versmondat például majd mindig szerepelni fog. Lehet, hogy szerencsére igazából csak a nyelvre emlékszünk. Szó bennszakad. Aranyjános igen kemény szavakat használt. Vérszagragyűl, ez nagyon erős: de én milyen vagyok. Hogyan veszem tudomásul. Vérszagra gyűl az éji vad, ezek azért mégis csak szavak, vagy nem?, ami pedig látható, az sokszor pirosra festett víz csupán.
