Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Sáli Erika: Buda Attila: A Babits család levelezése
68 Új Dunatáj 1997. március BUDA ATTILA: A BABITS CSALÁD LEVELEZÉSE Bp., Universitas Kiadó, 1996. A Babits Könyvtár második darabjaként jelent meg az Universitas Kiadó gondozásában 1996-ban A Babits család levelezése című kötet. Míg a Sipos Lajos szerkesztette sorozat első opuszát Téglás János rendezte sajtó alá (Babits Mihály: „Itt a halk és komoly beszéd ideje...” Interjúk, nyilatkozatok, vallomások), addig az újabb könyv Buda Attila munkáját dicséri. Komoly feladatot vállalt, amikor maga válogatta a szövegeket, írta a bevezetést és a jegyzeteket is. Ezt a felelősséget nem enyhíthette, de a végzetteket véleményezhette a lektor, Babits István, aki a költő Babits Mihály unokaöccse, tehát a családi levelek kiadásában igencsak érdekelt. Már elöljáróban kijelenthetjük, hogy Buda Attila tökéletesen megvalósította a kitűzött célokat. Minden sorából érződik: nemcsak az olvasóknak szánta a kötet Nietzsche-mottóját — filozófiai világnézet hatja át összes filológiai tevékenységét. A bevezető tanulmányt a családi leveleken kívüli források felsorolásával kezdi. Tudhattuk eddig is, hogy a Babits-szakirodalom igen bőséges, s hogy a költő saját írásaiból (pl. a Halálfiaiból) ugyancsak meríthetünk adatokat a családra vonatkozóan; de így együtt olvasva a sokrétű információ (riportok, cikkek, családfa, Szabó Lőrincnek diktált életrajz) mégis lenyűgözően hat. Képet kaphatunk emellett a levéltárak, múzeumok rejtette kincsekről, kéziratos dokumentumokról, anyakönyvekről, melyek megfelelő forráskritikával alkalmas kiindulópontok az irodalomtörténészek számára. E fölösleges kitérőnek egyáltalán nem minősíthető áttekintés után következik a költő kiterjedt családjának bemutatása. Először a Babits-ággal ismerkedhetünk meg. Konkrét, adatokkal alátámasztható tudnivalókat oszt meg velünk a szerző. Nem téved sem az anekdotázás, mesélés, sem a szűkszavú tényközlés zsákutcájába. Nemcsak születési és halálozási dátumokat mutat be — ez személytelenné tenné a legszemélyesebbet is —, hanem családi legendákról is beszámol. Történetekről, melyek minden famíliában élnek, sokszor a bennük szereplőket torzítva, különös fényben feltüntetve. Ha közelebb akarunk kerülni Babits alkotásaihoz, ha tisztábban akarunk látni egy-egy regényfejezetet illetően, akkor tudnunk kell ezekről a féligazságokról, bár a valóság előreláthatólag sohasem fog teljesen napvilágra kerülni. De miben lehetünk egyáltalán biztosak? Abban, hogy a Babitsok a XVIII. századtól kezdve egyesítették magukban az értelmiségi és a gazdálkodói létre jellemző tulajdonságokat. Jogász, pap vagy mérnök egyaránt kedvelte a szőlőt. A dunántúli intellektus latinos műveltségű, szellemileg független, nem beskatulyázható képviselői alkották a költő családjának apai ágát. Természetes, hogy kisebbnagyobb életközösségek bemutatásakor szükséges kitérőket tenni. A férjek, feleségek, oldalági hozzátartozók sorában — immár az anyai, a Kelemen-ág bemutatásakor — Raáczokról, Budayakról, Kissekről olvashatunk. Nem elhanyagolható mel-
