Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Bebesi György: A fasizmus előfutárai
48 Új Dunatáj 1997. március nagymesterei is: ingyenkonyhákat állítanak fel Pétervárott és Moszkvában, támadják a bürokráciát, és „az adóterhek igazságos elosztása mellett” szállnak síkra. Az agrárprogramjukban hitelt követelnek a parasztok számára, kiállnak a földközösségek megvédéséért, ugyanakkor a kevés földű paraszti birtok kiegészítését követelik, szorgalmazzák a zemsztvo-gyűlések összehívását. Kétségkívül van valami ösztönös, ősi, „obscsina—demokrácia” a feketeszázak fellépésében és szervezeteikben, ez azonban alárendelődik a hatalom felső körei kiszolgálásának és vezetőik politikai játszmáinak. A helyzet stabilizálódásával azonban, főként 1908-tól, a feketeszázak népi vonásai nagyon gyorsan háttérbe szorulnak. Külön tárgyalást igényel Puriskevics és a feketeszázak antiszemitizmusa, pogromtevékenységük, szervezeteik rohamosztag jellege. Szétfeszítené jelen tanulmány kereteit az oroszországi antiszemitizmusnak akár csak a vázlata is, ezért csak arra utalunk, hogy a nagyorosz nemzeti öntudat alapvetően idegenellenes volt, és ez különösen igaz a Lengyelország harmadik felosztását követően 1795-től a cári birodalomba kerülő zsidókkal kapcsolatban, akik ráadásul olyan ideológiai ellenféllel találták szembe magukat a pravoszláv egyház személyében, amely még a nyugati-latin kereszténységet is eretneknek tartotta.21 (A legtöbb pogrom előtt a gyülekezőt a helyi templomnál tartották, szónokaik jelentős része egyházi személy volt, zászlóikat, jelvényeiket is a pravoszláv templomok őrizték stb.) Másrészről a nemzettudat és a vallás táplálta ellenérzéseket a cári hatalom és önkéntes segédcsapatai mesterségesen fel is erősítették, amikor megíratták Ragyiscsewel, az Ohrana párizsi rezidentúrájának vezetőjével a Cion bölcseinekjegyzőkönyvei című áldokumentumot, amely az orosz titkosrendőrség szándékai szerint a „zsidók világuralmi törekvéseiről adott képet”, felhasználva az 1897-es első bázeli cionista kongresszus tényét.22 Meg kell továbbá említenünk Puriskevicsnek és társainak azt a szinte fóbiává váló meggyőződését, hogy a forradalmárok, az anarchisták, a sztrájkolok, a tüntetők, a lázongó diákok stb. kivétel nélkül zsidók, ezért minden a zsidóságra mért csapás egyúttal a hatalom halálos ellenségeinek gyengítését is jelenti. Nem felejthető el a probléma elemzésénél az a spontán népi düh sem, amely válságos időszakokban szinte törvényszerűen jelentkezik a különböző feszültségektől elgyötört társadalmakban, különösen igaz ez az ún. „torlódott szerkezetű” orosz valóságra. A feketeszázasság megkísérelt célt, irányt, értelmet adni ennek a jól kitapintható közhangulatnak, és egyúttal elérni azt is, hogy a tömegek indulatai ne a cári államhatalom, ne a fennálló rendszer ellen irányuljanak. A megfelelő ellenségkép megteremtése tehát sarkalatos pontja volt az egyébként különleges filozófiai magasságokat el nem érő feketeszázas gondolkodásmódnak. Az ONSZ vezérei többször és több helyütt kifejtették álláspontjukat a zsidókérdés végleges megoldásával kapcsolatban. Puriskevics maga az Uralon túli kitelepítést tartotta volna megfelelő eljárásnak
