Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Bebesi György: A fasizmus előfutárai
Bebesi György • A fasizmus előfutárai 47 Nem kétséges azonban Puriskevics szerepe Raszputyinnak, a „sztarecnek”, a cárné kegyencének meggyilkolásában, amelyről naplójában részletesen beszámolt. Érzékletes részletességgel írta le, hogy hogyan tervelte ki és hajtotta végre a „cárizmus rossz szellemének” likvidálását Juszupov herceggel, Lazavert doktorral, és más főrangú tettesestársaival együtt.17 Puriskevics magát a terrort elviekben elítélte, legalábbis amikor az orosz rendőrök, kormányzósági és hivatali vezetők ellen irányult. Sulgin, a feketeszázak „szürke kardinálisa” a Kijevljanyin című lap szerkesztője megemlíti egyik cikkében, hogy Puriskevics elkészítette az „Orosz fájdalom könyvét” amelyben a hatalomért életüket áldozó közhivatalnokok névsorát gyűjtötte össze, saját közlése szerint „könyvtárnyi anyag alapján”, és az áldozatok számát 20 000-re becsülte.18 A monarchia lángpallosú apostola a politikai manipulációknak is nagymestere volt. Hogy a második Duma feloszlatására irányuló szélsőjobboldali törekvéseket külső tömegnyomással támassza alá, rendszeres feladatává tette a vidéki szervezeteknek, hogy táviratokkal, levelekkel bombázzák a cári udvart, amelyekben a parlament feloszlatását követelik. Politikai bázisát, feketeszázas rohamosztagainak, a „harci druzsináknak” többségét városi kispolgárok, kisegzisztenciák, lumpenelemek, szakmailag képzettebb munkások, vidéki „felesleges emberek”, kishivatalnokok, a társadalom alsó középosztályának peremén élő leszakadó, avagy éppen valamicske helyi hatalommal rendelkező csoportok alkották. A kortársak véleménye lesújtó volt róluk és módszereikről. Ezúttal szándékosan nem baloldali, hanem a mérsékelten liberális-konzervatív, polgári származású, az első orosz forradalom idején rövid ideig a miniszterelnöki funkciót is betöltő, SZ. J. Vitte véleményét idézzük: „ A feketeszázak... teljessé tették az anarchiát... vezetőiknek a többsége jöttment politikai kalandor, mocskosak gondolataikban csakúgy mint érzelmeikben. Nem rendelkeztek egyetlen életképes vagy becsületes eszmével sem, minden törekvésük arra irányul, hogy lángra gyújtsák a vad és sötét tömegek alantas szenvedélyeit. E párt a kétfejű sas árnyékában rettenetes pogromokat hajtott végre... hívei: sötét és vad tömeg, vezetői: politikai semmirekellők, titkos támogatói: az udvari körök és a különböző címmel felruházott különböző nemesek.”19 Külön politológiai elemzést igényelne Vitte egy másik feljegyzése, ahol a feketeszázasságot „jobboldali forradalomnak“nevezte., és a korabeli baloldallal történő összevetésében a következő politikai konklúzióra jutott: „... a szélsőbaloldali forradalmárok bár letértek a helyes útról, elvileg zömükben becsületesek, valódi hősök, akik téves eszmékért ugyan, de feláldoznak mindent, saját életüket is. A feketeszázak ellenben döntő többségükben olyanok, akik önző, és alacsony ösztönű célokat követnek: a gyomrukat és zsebüket. Ezek orgazdák és gyilkosok...”20 Ugyanakkor ezek a Vitte szóhasználatával „semmirekellő politikai kalandorok” egyúttal a szociális demagógia
