Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Bebesi György: A fasizmus előfutárai
46 Új Dunatáj 1997. március kálla, felszólalásaikor bántóan éles, sípítozó hangja, ami mondanivalóját már akkor is sértővé, bántó tónusúvá tette, ha éppen — szavainak jelentése szerint — semmi sértőt nem mondott. Puriskekevics érezte, hogy frakciója túlságosan kis létszámú, ezért a parasztküldöttektől remélte bázisa bővülését. Amikor azonban az eredetileg őket támogató 11 parasztdelegátus előtt kifejtette, hogy parasztokat kell toborozni a jobboldali duma frakcióba, ám ezt addig kell megtenni, amig a „tudatlan parasztokat” a baloldal meg nem szerzi magának, ezen a ponton all küldött felállt, elhagyták a gyűlést, felismervén, hogy a monarchistáktól semmire sem számíthatnak.14 Puriskevics kedvét a kudarc nem vette el, az ő frakciójának ereje amúgy sem lépviselőik számában, hanem vezetőik lehengerlő extremitásában lakozott. Aktívan folytatta dumán kívüli tevékenységét is, a feketeszázas szervezetek széles vidéki hálózata épült ki 1906-1907 során, akik Pétervárra, az ONSZ-re figyeltek, és várták az instrukciókat. 1907-ben Puriskevics a Russzkoje Znamja-ban 800 vidéki szervezetről beszélt.15 A szélsőjobb törekvése végül is sikerrel járt. A cár a „népharag dumáját” 1907- ben feloszlatta, és még ebben az évben létrejött az „urak, pópák, lakájok” álparlamentje a Harmadik Duma, amely 1912-ig működött. Puriskevics ennek az új, sokkal korlátozottabb jogkörű és konzervatívabb összetételű testületnek is tagja lett, s szerepe nem sokban különbözött attól, amit a Második Dumában betöltött. POLITIKAI GYILKOSSÁGOK, POGROMOK 1908-tól, parlamenti aktivitása fenntartása mellett, ún. egyéb társadalmi tevékenysége került előtérbe. Ezen időszak ma még nem teljesen kikutatott, de különleges területe a politikai gyilkosság, illetve gyilkosságsorozat. 1907 március 15-én Pétervárott meggyilkolják Iolloszt, az első állami duma kadét párti képviselőjét.16 A gyilkosságot megelőző napon, Puriskevics szócsövében a Russzkoje Znamja-ban provokatív ismertetés jelent meg az első oldalon az ONSZ tevékenységéről, majd alatta üres hátérrel nagy fekete kereszt volt látható. Iolloszt másnap fél kettőkor ölték meg, amikor elhaladt az ONSZ moszkvai „harci druzsinája” vezetőjének, Toropovnak a háza előtt, mégpedig oly módon, hogy egyszerűen kilőttek a kulcslyukon. Érdekes módon ebben az épületben dolgozott a Vecse című pogromújság szerkesztősége is. A gyilkosságot tehát nyilvánvalóan feketeszázasok követték el, ám Puriskevics szerepét az ügyben sem akkor, sem a későbbiek során nem sikerült tisztázni. Még Iollosz meggyilkolása előtt végeztek a zsidószármazású Herzensteinnel Szentpétervárott, majd Karavajewel Jekatyerinoszlavlban. A kor közvéleménye ezeket a gyilkosságokat egyértelműen a szélsőjobb rovására írta, a látszólag nagy elánnal nyomozó hatóságok azonban nem mutattak fel semmi konkrétumot.