Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

lom, harmónia tér vissza ezekben a versekben. A költőt foglalkoztató világképzetre a motívumok állandósága, alig módosuló jelentéstartalma utal. „A nyugalom, a remegés / egymást öleli s kél a habban / kecsesen okos csevegés.” - olvasható az Ars poeticában. A Flóra-versben a kozmikus világot a „fehérhabú zöld egek, / fecsegő csillagfellegek”, a nyugalom - úgyszólván idillikus - tulajdonságai érzékeltetik. S e világ lényegi tartalma a nem „üres űr”. A Flórának ily módon tehát eltérő világképre és létértelmezésre épül, mint e korszak más versei, nem szólaltatja meg azok elementáris feleimét a pusztulástól vagy az értelem kapitulációját, a világrend hiányát. A magyarázatot a kivételes pillanat adja meg, a szerelem ígért boldogsága, amely feloldja a szorongást, elűzi a félelmeket, amint azt az utolsó versek egyike, mintegy vissza vetítve, értelmezi:

„Gyönge testem óvja félelem!

De én a párom mosolyogva várom, mert énvelem a hűség van jelen az üres űrben tántorgó világon.”

(Az isten itt állt a hátam mögött...)

A megjelenített világ a szemlélődés tárgya és maga is szemlélet. A lírai én helyzete és viszonya is ez, a szemlélődés, illetve majd a múltidézés. A „szemlélni a világokat” sor sajátos hasonlattal magyarázza e tevékenység tartalmát. A „mint bokron a virágokat” persze értelmezhető a rímhívás kényszerével is, hisz köztudott, a világ-virág ez az Ómagyar Mária-siralom óta kedvelt rímpár József Attilánál másutt is alkalmazott poétikai eszköz. A vers sajátos, játékos, könnyed hangneme, amit a választékos, már-már keresett asszonáncok, tiszta rímek (szemem - szenem, partjára - martjára, fodort- sodort stb.) is felerősítenek, megengedi az olyan szójátékot is, amelyet a költő kedvese nevével (Flóra-virág) űz. (De belejátszik talán az Eszmélet bokor-virág kapcsolata is, amely a kiteljesedett létezőhöz, a bokorhoz a „nincs”-et társítja, s a jövő képzetéhez, a virághoz a ,,lesz”-t.)

Az űr képzetét más szemlélettel, új világképbe helyezi egy gyermekkori élmény. A beszélő a múlt egy ugyancsak idillikus emlékét idézi fel. József Attila, hogy megalapozza házasságát Flórával, állást akart vállalni. „Mun12