Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

hogy 1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ki merte gondolni még akkor, hogy ezzel több mint négy évig pusztító öldökléssorozat indul meg, amely magával rántja a Föld megannyi országát. Magyar tájakon „emberemlékezet” óta, de legalábbis jó hat évtizede tartó békének vetett szomorú véget a világkatasztrófa.

Hogy miként érzett és jajdult Ady, amikor meglódult a hadigépezet, azt úgy két és fél esztendő múltán ebben a versben beszélte el. Az indító képsor, a doboló angyal János jelenéseit idézi: a költő az Apokalipszis korát sejti eljönni a háború kirobbanásával. Ezt erősíti poétikailag itt az ismétléseknek az a válfaja, mikor csak a szövegegységek eleje ugyanaz: „Legalább száz". Ezt nevezzük anaforának.

Aztán azoknak a babonás intő jeleknek a sorolását kapjuk, amelyek sejtették a költővel a világégés eljövetelét. A falusi népek lelkében félelemmel öröklődött hiedelmek mindig is hatottak Ady érzékeny idegrendszerére, amely gyermekkorától kezdve fogékony volt a kisebb-nagyobb drámák fölfokozott átélésére. Az állatok pusztulását sokszor hozta párhuzamba az általános emberi megsemmisüléssel.

A „Különös, /Különös nyár-éjszaka volt” sejtelmes refrénsorok hatszor ismétlődnek. Ezek mentén voltaképpen egyenlőtlen versszakokra lehetne darabolni a költeményt, a sorok mégis litániaszerűen, állandó crescendóval egybefolynak.

A költemény harmadik, negyedik része amolyan lélekrajz az emberi társadalom állapotáról. Ady erősen moralizál. Még kedves Hold-motívumát is beveti, hogy kritikája még keményebb és hitelesebb legyen. Az ötödik rész Ady generációjának és korának meghatározó élményét állítja sorompóba: a természettudomány, a technika látványos fejlődését, a teremtő Gondolat megcsúfolását látja a háborúban. A verszárlatban a költői alany veszi vissza a szót, borzalommal tölti el, hogy mindennek élő tanúja. S Adynak végig kellett szenvednie, mind rosszabb egészséggel, apadó erővel, a háború hosszú-hosszú hónapjait.

ÜDVÖZLET A GYŐZŐNEK

Ne tapossatok rajta nagyon,

Ne tiporjatok rajta nagyon,

Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,

Ki, ime, száguldani akar.

Bal-jóslatú, bús nép a magyar,

Forradalomban élt s ránk-hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok.

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,

Óh, mennyi vérrel emlékezők,

13