Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Szabó József: Tájszavak és bodrogközi hagyományok
Szabó József • Tájszavak és bodrogközi hagyományok 37 A huszonhét írásból összeállított kötet jelentős részét hiedelemmondák, regék alkotják (ilyen pl. A gyémántfésű, A tündérek harangja, Az utolsó bodrogközi tündér, A révész meg az ördögök és a címadó Kígyókő is). Két olyan hiedelemmonda (Az ördögszekér és A kikosarazott király) is található köztük, amely Tompa Mihályt is megihlette. A gonoszlelkű Zombor és az elvetemült dajka történetét Az ördögszekénől című regéjében írta meg, az erdőkirály és a tókirály viszálykodását pedig A vándor lápról című mitikus történetben dolgozta föl. Néhány történeti monda is szerepel az írások között. Ezek a magyarság sorsát érintő, fontos eseményekről és/vagy híres személyiségekről, nevezetes emberekről szólnak. Ilyen például Az óriások szigete című történet, amely a honfoglalást és Árpád alakját a következőképpen idézi föl: „Itt a Bodrogközben az óriások uralkodtak egészen őseink megjöttéig. Megboldogult jó nagyapám úgy mesélte nekem, hogy a gyöngyszívű, ibolyaszemű Ajnó s a sudár törzsű nyírfa, Álmos büszke, párduckacagányos fia, Árpád vezér erre vezette őseinket jó ezer éve. Úgy mondják, hogy a lovaikat a távoli puszták hatalmas, titokzatos tündére nevelte, lobogó fekete sörényüket aranyfésűvel fésülte, s megérintve fehércsillagos homlokukat, mint a hold ezüstje, fénylett mindük szőre. Tüzes szemű, szíjhátú, mokány táltosok voltak azok, fejük formás s széles, büszke tartású a nyakuk. Ilyen kékszürke, vércseszín, tarka fakó, veres pej, szegszínbarna és seregélyszürke táltosokon lepték el a kövér tiszai réteket, s lovaik patáinak robaja elől a réti sas riadtan a magas égbe emelkedett, a nádifarkas pedig fogát csattogtatva menekült a sűrű nádasokba” (8). Némelyik rege, történet a magyarságnak sok megpróbáltatást, szenvedést hozó, létét is fenyegető tatárjárás és a török hódoltság korára nyúlik vissza (A hétszáz éves diófa, A mocsár), vagy az 1848-49-es magyar szabadságharc alatti kozák megszállás napjait eleveníti föl (Harcok a lápokban). A néphagyomány szinte napjainkig megőrizte ezeknek az eseményeknek a helyi vonatkozású emlékeit. így például a Kisgéres község határában lévő Tatártemetés elnevezésű domb arról kapta a nevét, hogy a tatárjárás idején itt temették el egy tatár támadás áldozatait. Közös vonása ezeknek a mondáknak, hogy — érthető okokból — bennük némi büszkeséggel esik szó egy-egy bodrogközi ember vagy kisebb-nagyobb közösség helytállásáról, leleményességéről, az ellenséggel szemben megnyilvánuló bátorságáról. A mocsár című regében pl. a Luka községben élt híres pákászról, Var Jánosról olvashatunk, aki bátorságával, leleményes tettével egyedül mentette meg a falu lakóit egy kisebb török csapat pusztításaitól. A népi emlékezet így őrizte meg alakját: „Az öreg Var János még akkor élt, amikor a félhold lobogója alatt török hordák apró, vad paripáinak nyerítése verte fel álmából hajnalonként a bodrogközi népet. Raboltak, fosztogattak a pogány betolakodók, nem csoda hát, hogy az emberek örökös rettegésben éltek. — Nagy becsben tartották azért az olyant, akinek szíve a helyén volt minden időben — szőtte a szót István bátyó. — Ilyen derék embernek ismerték az öreg Var
