Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

Hogy szép énemből valamid maradjon,

Én csodás, verses rádfogásaimból S biztasd magad árván, szerelmesen,

Hogy te is voltál, nemcsak az, aki Nem bírt magának mindent vallani S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,

Akartam látni szép hullásodat S nem elhagyott némber kis bosszúját,

Ki áll dühödten bosszu-himmel lesben.

Nem kevés, szegény magad csúfolását,

Hisz rajtad van krőzusságom nyoma S hozzám tartozni lehetett hited,

Kinek múlását nem szabad, hogy lássák,

Kinek én úgy adtam az ölelést,

Hogy neki is öröme teljék benne,

Ki előttem kis kérdőjel vala S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág Rég-pihenő imakönyvből kihullva,

Vagy futkározva rongyig-cipeled Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát S, mely végre méltó nőjéért rebeg,

Magamimádó önmagam imáját?

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,

Csillag-sorsomba ne véljen fonódni S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:

Általam vagy, mert meg én láttalak S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

A görög mitológiában jártasak mind jól tudják, hogy Zeusz milyen nagy szerelemre gyulladt a spártai király felesége, Léda iránt, és hattyú képében egyesült vele. A formális logikának teret engedve: ha Ady szeretője is Léda, akkor a költő maga az isten. Földessy Gyula emlékezete szerint elsősorban ez motiválta a névválasztást, nem pedig az Adél szó közönséges megfordítása. Mindez belefér Ady zseni gőgjébe, és hozzátartozik a fenti vers értelmezéséhez.

Ismeretes, kilenc esztendeig tartott Ady Endre és Brüll Adél örömökkel és kínokkal teli viszonya. Csúnya vége lett ennek a kapcsolatnak. Franyó Zoltán tapintatosan ezt így adta elő:

8