Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

is, akárcsak az első két pont következménye, itt most még a farkast a pásztor „talán úgy a feje tetején meg is csókolta”. A végkifejletben az első negyed csúcspontján mondottakat látjuk először igazolva: „Jóska, hát nem a fiam vagy te, látom, hanem egy bitang farkas!” Rögtön ezután a második csattanó a novella közepén lehetőségként elhintett „ne lője-e le a farkast” részre felel: „egy dörrenéssel leterítette az állatot”. A harmadik csattanóban új körülmények között ismétlődik a jelenet: Tógyer összetörtén „rávetette magát az élettelen állatra, csókolta, ölelte, fölvette”. S ahogy az első részben jelképesen addigi életével, most itt valóságosan új életével fizet szörnyű tévedéséért.

Szerkezetileg még egy szimmetria erősíti ugyanezt a hatást. A novella minkét aranymetszéspontján kulcskifejezések állnak: az első, amikor Tógyer elmondja, hogyan került hozzá a farkas. „Nem tudom, csak ezt találtam egy hajnalon a meghalt fiam bölcsőjében” — válaszolja a juhász. Ebből az uraság számára nyilvánvaló, hogy Tógyer zfidt látja az állatban, azzal azonosítja. Szavaiból a babona iránti megvetés sugárzik: „Te ostoba, csaknem gondolod, hogy ez a farkas...” A mondatot Tógyer és az olvasó közösen fejezi be: „... a fiad?” A másik aranymetszésponton, ezzel tökéletes szimmetriában, körüljárják a hodályt, „Nincs-e baj? Valami szemtelen farkas nem szimatol-e a közelben?” A fiú és a szemtelen, a végkifejletben „bitang” farkas szembenállása, a két lehetőség megméretése a novella kulcskérdése. Ha valóban a fia a farkas, Tógyer boldog lehet a világ ellenére, ha nem az, mindenét elveszíti, hiszen maga mondta: „Feleségem is meghalt, a két gyermekemet is elvitte a himlő nekem most már ez mindenem.”

Tolnai erre a biztos hatású szerkezetre árnyalt eszközökkel épít fel cselekményt és jellemet, prózája pillanatok alatt ritmust vált, idillből drámába fordul, s mindezt oly természetesen teszi, hogy az olvasó — kortól függetlenül — valóságos katarzist él meg. A kezdő két mondattal például tökéletesen berendezi azt a színhelyet, ahol az eseménysor első fele játszódik. A novella — miközben másfél-két év történetét mondja el — teljes cselekménye akár egyetlen órába is sűríthető, máskor egy mondatban nemcsak egész esztendő, de annak boldogsága is megtalálható: „Eljött a tavasz, utána a nyár felséges szép napokkal, éjjelekkel.” Az idővel való játék egyfelől észrevétlenül halmozza föl a befogadóban a feszültséget, másfelől a tömörítés szép példája. Az utóbbi stíluseszköz gyakran kapcsolódik egy másikkal, a késleltetéssel is. Tógyer jelleme ebben a kettősségben bontakozik ki előttünk. Először tolvajnak hiszik, de fél mondatból kiderül, hogy szegény és tisztességes: „a juhászember leemelte nehéz, zsíros kalapját”. A férfitól különös gyöngédség („meghúzogatta a szép állat hosszú füleit”) huszonöt mondat után kap értelmet, amikor a farkas megtalálása kerül szóba. A faviskó, a dudorászás, a Jóska álmának vigyázás a, a számára külön készített vacok, a bőrös mellény egyszerre mutatja jelzésszerűen a szegénységet és a gondoskodás boldogságát. Ebbe a világba nem illik a pisztoly, ezért kapja a „vaskos revolver” jelzőjét. A juhász érzelmeinek mélységéről a novella csúcspontján nemcsak akkor győződhetünk meg, amikor végigszalad rajta a borzongás, ha-8