Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

mát tekintve így van. Tolnainál „a paraszt meghúzogatta a szép állat hosszú füleit. A farkas e kedveskedésre felkúszott a juhász mellére, s nyalni kezdte az orcáját. — Hogy az Isten verje meg — suttogták nyihogva-vihogva a cselédek, főképp az aszszonyok, kik nem tudtak betelni egy igazi farkas nézésével.” Assisi Szent Ferenc történetében — ötszáz évvel előbb — így olvassuk ugyanezt Kardos Tibor fordításában : „a farkas engedelmeskedve ment vele, mint szelíd bárány. A polgárok ezt látva igen elámultak és azonnal híre ment az egész városban. Mire az egész nép, nagyok, kicsinyek, férfiak, nők, fiatalok, öregek a piacra vonultak, hogy lássák a farkast Szent Ferenccel.”

Könnyű azonban a gubbiói farkasnak: szerződést köt Szent Ferenccel, hogy felhagy eddigi vérengzésével, cserébe eljár a házakhoz alamizsnáért, még a kutyák sem ugatják meg(!), két év múlva pedig boldog végelgyengülésben fejezi be életét. Ferenc nemcsak testvérnek szólítja, hanem valóban annak is tartja. A millenniumi „magyar farkasnak” már nem ilyen egyszerű a helyzete. Igaz, hogy ő koránál fogva sem lehetett vérengző, de az a tévhit, amely csak ezt a lehetőséget látja benne, döntően befolyásolja mind a végkifejletet, mind az olvasó tudatát. A novella szerkezete kitűnően érzékelteti ezt. Előbb a kutyaugatásról sejlik, hogy azért hallik, mert a házőrzők szagot kaptak, az első jelenetsor párbeszédében pedig érdemes figyelnünk arra, ki hogyan nevezi az állatot. Farkaskölyök, szelíd, mint a bárány, kísér, mint a kutya, ez mindenem, Jóska — ezek Tógyer szavai. Farkas, veszett egy állat, bestia, fenevad — ezek a kastély urának megjelölései. Az ellentét nyilvánvaló: Tógyer életének meghatározója, akinek családját hosszú évtizedek óta szolgálta, a társadalom ítéletét közvetíti azzal a lénnyel szemben, amely különös megjelenésével és ragaszkodásával egyedül tölti be a pásztorban a családja elhaltával támadt űrt. Nem véletlen, hogy Tógyer, aki eddig híven szolgált, jó ember volt mindig, első három megszólalásában ellentmond urának. Ritka eset lehet, elszántsága azonban nem üres hóbort, hanem szent elhatározás, amiért a főhős mindenét feláldozza, inkább máshová szegődik.

Érdemes itt egy pillantást vetnünk a novella szerkezetére, kulcspontjaira. Keretet alkot az első mondat kutyaugatása és az utolsó mondatbeli kutyanyöszörgés. Szimmetrikus, terjedelmében és súlyában egyforma két rész oszlik újabb két részre. Az első negyed zárása a kastély urának kijelentése: „Farkas csak farkas marad, a végén tégedet is megöl.” Ez a tetőpontja annak a kétségsornak, ami előítéletként leülepedik a gazdában, az olvasóban, de valahol a mélyen Tógyerben is. A novella közepén, a fordulóponton, amikor a juhász (jelképesen és valóságosan is) kilép addigi életéből, ott áll a feszültséggel teli mondat: „Sokáig nézett az uraság a távozó hű ember után, és azon gondolkozott, hogy ne lője-e le a farkast.” A feszültséget a következő mondat (Aközben az istálló mellett eltűntek) nyomban feloldja, de ez már a második kétséget és lehetőséget rejti magában. A harmadik, idilli rész, a külön világ, a novella harmadik negyedénél kerül (még nem sejtett) konfliktusba: Tógyer a vásárba készül. Az utolsó negyedben aztán a háromszoros csattanóban visszatér ez

7