Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

Ha megmozdult, ha fölkelt, vigyázva lépegetett, hogy Jóskát ne zavarja. Hadd nézze a tüzet, és várja, hogy a vacsora előkerüljön.

Került egy kis juhtúró is.

Jókedvvel, elégedetten tálalta ki egy fatányérra a szép sárga puliszkát.

Leült és csöndesen eddegélt.

— Jóska, ne. Ugye jobb volna egy kis hús? Mi? Ne bámulj, az is lesz.

Mikor megvacsoráltak — körüljárták a hodályt. Nincs-e baj? Valami szemtelen

farkas nem szimatol-e a közelben?

A farkaskölyök körülszaladgálta a nyájat, mint egy jó kutya, s odafeküdt a számára készített vacokra.

—Jóska, aztán ember légy. Ha zajt hallasz, tutulj. Látod ezt a szerszámot? — és kihúzott a bőrös mellénye alól egy vaskos revolvert. — Ide nézz, ezzel hatot lövünk. Vigyázz, most egyet elsütök.

A farkas a pisztolylövésre, mint a kutya, ide-oda szökött.

— Vigyázz, Jóska, most te vagy a pásztor — én nyugszom egy keveset.

Lenyugodott a fáradt ember.

Ó, mily jólesett neki, mikor egy-egy percre felébredt, és ott előtte látta a farkast, amint az nézi és őrzi — és futkorász körűié.

Nem, nem hagyja a jó Isten az embert magára.

Eljött a tavasz, utána a nyár felséges szép napokkal, éjjelekkel.

A nyájban nem volt egy hiba. Jóska becsületesen végezte tisztét.

Tógyer egy napon, bizony a szentandrási vásárkor volt, egy és más eladni valókkal, finom bőrökkel és jó túróval, sajttal bekészült a vásárra.

—Jóska, ide hallgass. Most itt te vagy az úr. Úgy. Szemed mindenütt ott legyen, fiam. Az éjjel farkasok neszét hallottam. Érted? Itt a Talpassal vigyázzatok. Baj ne legyen. Estére hazakerülök én. Kell egy kis bocskor, süveg is jó lenne. Meg egy szíj a nadrágomba rézcsattal. Dohányka. Látod, fiam, sok kell egy házhoz. Ébren legyetek. Úgy.

Megsimogatta a juhász a Jóskát, talán úgy a feje tetején meg is csókolta, vetett Talpasnak is, a fehér komondornak egypár jó szót — s leindult a hegyről a szomszéd torony felé.

Hogy, hogy nem, Tógyer valahol eliddogált.

Pajtásokra akadt — s a zsidónál nagyon jó pálinkát mértek.

Benyúlt már a hideg, havas téli éj — be egész éjfél felé, már éppen indulni akart, köszönt is, fizetett is, vígan tapogatta tüszőjét, ahol szép pénzecske gyűlt egybe, mikor egy kutya odabújt a lába közé.

— Mi az? Te vagy, Talpas? Te véres vagy. Ki tépte le az egyik füledet?

Mintha egy kést szúrtak volna a szívébe — a farkasra gondolt.

Csak nem tett valami gazságot?

Odakapott a pisztolyához. A szemeit vad tűz borította el.

4