Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

Ment, futott a hegyről a hegynek. Előtte a kutya — szivárgó vérével megfestve a havat.

Mint a vad nyögött, üvöltött fel, mikor meglátta, hogy a nyáj szerteszakadozva, itt-ott.

— Jézus! — kiáltott. — Ez itt mind meg van ölve. Öt, tíz, tizenöt! Jóska!

A farkas véres fülekkel, befestett szőrrel szökött gazdája elé.

— Mi ez? — mutatott Tógyer vad haraggal a lemarcangolt bárányokra. — Hát ez a becsület? Jóska, hát nem a fiam vagy te, látom, hanem egy bitang farkas!

Kihúzta revolverét, s egy dörrenéssel leterítette az állatot.

Azzal ment tovább, hogy felmérje a kárt.

A juhok között két óriási farkas feküdt — élettelenül, borzasztóan összemarcangolva.

Végigszaladt a borzongás a juhászon.

Nagyot, kínosat nyögött.

Látta, hogy ő itt rettenetes munkát végzett: azt lőtte le, aki hűségével ezt a két vadat szétszaggatta.

Odament Jóskához.

— Jóska, Jóska te...

Rávetette magát az élettelen állatra, csókolta, ölelte, fölvette, míg kimerülve oda nem esett a hóra a farkassal.

Harmadnap arra járó pásztorok ott találták — egy helyt a két óriás farkast, egy csomó lemarcangolt juh között, más helyen meg a másik farkast Tógyerrel.

Hideg tetemeik fölött ott feküdt a kutya nyöszörögve, s a pásztor kezét nyalta.

5