Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

Kritika

67

rendszere, szinte a varázsmeséhez hasonlóan szigorú szüzsés struktúrája van, így a szüzséképzés sem kaphat szerepet a szerzői tudat megalkotásában.

A drámában Jolán alakját egyszerre formálja meg a műve, s különösen annak nyelvisége, ill. a szereplők megnyilatkozásai, s a már a műegész diszkurzív szintjéhez sorolható szerzői utasítások, valamint egyes, poétikai funkcióval is rendelkező szereplői megnyilatkozások. E komplexitás eredményeképpen formálódik meg az ibusári vasúti pénztáros ambivalens alakja, amely egyszerre kapcsolható a nyelvvé alakított „mai magyar valósághoz” (felidézhetjük itt Balassa Péter Parti Nagyra alkalmazott fogalmát, a „szociális realistát”), ill. a Parti Nagy által újraírt és szöveggé tett irodalmi hagyományhoz. Ez utóbbinak csak egyetlen, talán eddig kevéssé említett momentumára hívjuk fel a figyelmet: az Ibusár Jolikájának groteszk tragikumához nagy mértékben hozzájárul az alaknak Kosztolányi „sárszegi” regényeivel, elsősorban a Pacsirtával való kapcsolata, ami azonban valószínűleg csak az olvasás (tehát nem az esetleges színházi előadás) során érzékelhető. Gondolunk itt a Parti Nagy által is említett (Magyar Narancs), a város és a hősnő nevében egyszerre ott rejlő sár motívumra, a vasútnak és a vasútállomásnak Pacsirta sorsában és a Kosztolányi-regény szimbolikájában, ill. az Ibusárban játszott szerepére (utalhatunk itt a vasutas Cifra Géza, ill. Vargányái Guszti figurájára); Vargányainak a Jolika hangját a „mezei kispacsirtaszóval” összekapcsoló hasonlatára, s végül ugyanennek a szereplőnek a következő, kettős jelentésű megnyilatkozására: „Szabadka? Szabadka? Ohó! Hát nem talán csak éppen alkothatunkEz utóbbi kijelentés a megnyilatkozások szintjén joggal minősíthető „nagyon jópofának” (Kovács Eszter, Jelenkor, 1997/4,434.), a diszkurzív szinten azonban (különösen az eddig említettekkel közös kontextusba helyezve) a Kosztolányi-regényre történő ironikus utalásként is kell olvasnunk. („Számomra az idézet mindig irónia is” - mondja Parti Nagy a Keresztury Tiborral írásban folytatott beszélgetésben.)

A test angyalában a szerelmes regény áthághatatlan szüzsés előírásai, az én-elbeszélés, valamint a Sárbogárdi Jolánt valamilyen külső nézőpontból is leírni képes narrátor hiánya miatt egyedül a nyelv feladata lesz a dilettáns tudat létrehozása. A kötet cím- és hátoldala azonban egyaránt a kettős szerzőséget sugallja - elöl együtt szerepel Jolán és Parti Nagy neve, hátul pedig a következő kijelentés: „Egy regény, ami miatt a Nagybetűs élet és a born írt!”, amelyből így a „Nagybetűs élet” lenne Jolikához, a „born” (úgy is, mint angol ’születés, származás, teremtés’) pedig a tényleges szerzőhöz, Parti Nagyhoz köthető. Ez a kettőség a szöveg nyelviségében végig kimutatható: hogy az angol nyelvű példáknál maradjunk, Jolán „rontja le” a születésnapi köszöntést, de Parti Nagy ad neki új értelmet, a születésnapot „madárnappá” válzotatva, ekképpen: „Happy birds day to you!!!”. A dilettáns szerző bőrébe bújó Parti Nagy saját elmondása szerint (ismét csak a már többször idézett Magyar Narancsbeli interjúra kell hivatkoznunk) azt kísérelte meg, hogyan lehet a egyszeri fogyasz-