Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom
66 Új Dunatáj 1997. december tásra Szilágyi Zsófia Nagybetű, élet, irodalom (Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala) „szép emberi érzések találhatók benne, csak nyelvi kifejezési szempontból nem jó” (Parti Nagy Lajos: Ibusár) Parti Nagy Lajos legújabb, A test angyala c. prózakötetének kétszeri publikálása (először 1990-ben ajelenkor c. folyóiratban, majd az 1997-es könyvhétre önálló kötetben jelent meg) sajátos helyzetbe hozta nemcsak e szöveg kritikusait, de az Ibusár c. drámát tartalmazó kötet recenzenseit is. Hiszen a drámában főhősként, A test angyalában pedig fiktív szerzőként szereplő Sárbogárdi Jolán által összefűzött két mű vizsgálatakor az elemző különleges helyzetbe kerül: mindkét alkotás esetében előzményként lehet hivatkozni a másikra. Az 1996-os Ibusár kapcsán a láthatólag a csak folyóiratban megjelent Parti Nagy-műveket is számon tartó Kovács Eszter joggal írta, hogy „az Ibusámak (...) konkrétan kimutatható előképei vannak”, elsősorban éppen Sárbogárdi Jolán miatt, akit „A test angyala című kisregény írójaként tartunk számon”. (Jelenkor, 1997/4,433.) Mostanra azonban ajelenkor kiadónál évente újabb darabbal bővülő életmű-sorozat sorrendisége az Ibusán változtatta előzménnyé: a kötetek egymásutánisága azt sugallja, hogy a drámában írásaival a szerkesztőségeket sikertelenül ostromló Sárbogárdi Jolán végre „célhoz ért”, hiszen megjelent „első könyve”, A test angyala. A Sárbogárdi Jolán névvel jelölt fiktív dilettáns szerző az Ibusárban megszemélyesül, s itt olvashatjuk/láthatjuk egyik alkotását is, egy operett (huszerettet); A test angyala esetében azonban e név pusztán jelként, a dilettáns tudat jeleként funkcionál, amelynek referenciáját az olvasó egyszerre kísérelheti meg a szövegben magában, és az Ibusár c. drámában keresni. A test angyala által megteremtett alkotói tudat azonban nem látszik egyértelműen azonosíthatónak a drámában szereplőként és szerzőként egyaránt megformált alak tudatával, ahogy ezt maga Parti Nagy is elismeri legutóbbi, Magyar Narancs-beb interjújában. Szilágyi Márton úgy fogalmaz, hogy A test angyalában a dilettáns tudat elenyészik, miközben „a rendkívüli művészi ösztönnel megalkotott giccs-imitáció önállósulni látszik”, s a kötet egésze „nem formálja meg az implicit szerző személyiségrajzát”. (ÉS, 1997. jún. 6., 17.) Az Ibusár é.s A test angyala Sárbogárdi Jolánját azonban mindenképpen összekapcsolja az, hogy a dilettáns alkotói tudatot egyik esetben sem a talán ebben a vonatkozásban leginkább kanonikusnak tekinthető perszonális elbeszélés teremti meg (az operett esetében még narrátorról sem beszélhetünk), sőt, mindkét esetben olyan műfajt „választ” a műkedvelő szerző, amelynek rendkívül szigorú műfaji szabály
