Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - Tverdota György: "Egy vaslábasban sárga fű virít"

József Attila legszebb sorai

53

marad a szépség elve. Nagy Lajos: Budapest Nagykávéháza, felidézve a szélsőbaloldali ifjúsági körök szellemiségét, éppen a költő regénybeli alter-egójának, Gerléinek versét méltató kávéházi ifjak szájába adja a generáció szépségellenes, utilitarisztikus költészeti krédóját: „Hogy szép lenne, azt tagadom - mondja Feldheim. - Szép, ilyesmi nálam nem létezik. Ez polgári ideológia. Szerintem nem szép a vers, hanem jó. Mert egy vers, akár csak egy asztal, vagy jó, vagy rossz. Ez a vers jó. Jó, mert célszerű.” József Attila talán épp egy ilyenfajta vitára utal az előbbi idézet szerzőjéhez írott tréfás bökversikéjében\ „Lajos, ha szépségkölt, tömény, /azértvagyokitt, költőm én / és így lesz szép e költömény. ”

Utóbb aztán rehabilitálja a szépség fogalmát. Rangjának visszaállítása természetesen nem jelent visszatérést a pályakezdő évek szépségkultuszához. A rehabilitáció a fogalom újraértelmezésével jár együtt. E fordulat legismertebb, sokat idézett példája a Szép Szó folyóirat címe, amelyet a költő erőszakkal és ravaszsággal fogadtatott el szerkesztőtársaival, s amelyet így magyarázott: „»Szép Szó« magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi értékek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül.” Az idézet szembeállítja egymással a közkeletű felfogást, amely szépségnek a dekoratív külalakot tekinti, s a saját értelmezését, amely a megtestesült igazságot, vagy pontosabban az inkarnálódott igazságkeresést nevezi meg ezzel a fogalommal. Meghatározásában a szépség egy közösség együttes tevékenységének megnyilvánulása, az igazság konszenzusos kiküzdésének megmutatkozása.

A nagyon összetett hangszerelésű utolsó vers, az (íme, hát megleltem hazámat..) egyik fontos szólama az idézett definíciót alkalmazza és fejleszti tovább, „nem kell... / a vasgyűrű, melybe vésve / a szép szó áll, hogy új világ, / jog, föld. - Törvényünk háborús még / s szebbek az arany karikák.” A vasgyűrű szépségét a beléje vésett társadalmi-nemzeti alapkövetelmények: az „új világ, jog, föld” szavak karátja méri, szemben az egyéni gazdagsággal, a kiváltságos társadalmi helyzettel való hivalkodásra alkalmas arany talmi csillogásával. Az igazi szépség áll itt szemben azzal, amit a közhit szebbnek vél. A szépség- téma az utolsó szakaszban váratlanul három fokozatban kibontakozó újabb dimenzióval gazdagodik: „Szép a tavasz és szép a nyár is, / de szebb az ősz s legszebb a tél, / annak, ki tűzhelyet, családot, / már végképp másoknak remél.” Különös véletlen, hogy a költő, aki első kötetében a Szépség koldusának vallotta magát, utolsó versének záró soraiban a Szépségnek int örökre búcsút. A szépség-fogalom használatának ezzel a roppant érdekes új, egzisztenciális vonatkozásával itt nem foglalkozhatunk részletesen.

Az Elégia születésének pillanatára jellemző szépségeszményt a vasgyűrű és az arany karika szembeállításából elegendő módon le tudjuk vezetni. A szó szépsége