Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Tverdota György: "Egy vaslábasban sárga fű virít"
50 Új Dunatáj 1997. december Tverd óta György „Egy vaslábasban sárga fű virít” Kedves költőm életművében túlságosan is sok „legszebb” sort ismerek. Amikor egyet kiválasztok, úgy érzem, igazságtalanságot követtem el a többivel szemben. Ha az eufónia szempontját érvényesíteném, alighanem a „S ünőszóra fülelek. / Hunyom szemem álomra, / setét eperlevelek / hullanak a vállamra” szakasz szépségét fejtegetném. Ha József Attila komplex képeit akarnám megcsodál tatni, a „Lebeg a hosszú szél lebontva, / - késő, szép délután ez, késő-/fodraiból a levelet /fésüli zümmögő fésű.” strófára irányítanám a figyelmet. A Ballada című darab: „Vízcsepp az ég, viszi a szél” vagy az (Irgalom édesanyám...) hexametere arra adnának alkalmat, hogy az egy sornyi versek bravúrját értelmezési bravúrral kíséreljem meg utolérni. A képalkotás hallatlan merészségében rejlő szépséget talán a „jéglapba fagyva tejfehér virág, / elvált levélen lebeg a világ” - sorokkal szemléltetném. De a szépség ama eszményét, amelyhez most mindennél jobban vonzódom, az „Egy vaslábasban sárga fű virít” sor közelíti meg legjobban. Választásommal legalább elkerülhetem annak a fogós kérdésnek a tárgyalását: mi számíthat a vers minimális alapegységének? Annak megválaszolása elől azonban a megengedett keret szigorú betartása mellett sem térhetek ki, lehet-e egyetlen sort vagy részletet kiemelni a műből, amely eleven, szerves egész? A válaszom egyértelműen nemleges. A szövegkörnyezet óhatatlanul beszüremkedik, bekényszeríti magát a gondolatmenetbe. Rész és egész, kiemelt archimedesi pont és szövegösszefüggés viszonyának vizsgálata megkerülhetetlen, ha indokolnom kell döntésemet, amelyben személyes indíték is rejlik, s amelynek felfedése általánosabb tanulságot tartogat. Nemrégiben részletesen foglalkoztam az Elégiával. Elemzésemben természetesen kitértem az említett sor kiválóságára: „Ennek legemlékezetesebb példája a versben - írom itt - alighanem az »Egy vaslábasban sárga fű virít.« sor, a valóságnak az ínség világában, a sivárság birodalmában is elfojthatatlanul felszínre törő »fényűzését«, kiirthatatlan vitalitását jelző mondat.” A munka irama lehetetlenné tette, hogy megfelelő ideig elidőzzek eme „legemlékezetesebb példánál”. Amit akkor kénytelen voltam elmulasztani, most végre pótolhatom. Válaszom a korábbi versértelmezéshez fűzött függeléknek tekinthető. Aki szembesíti a versegészről nyújtott magyarázatomat a verssorról alább következő fejtegetéssel, felmérheti azt a szellemi nyereséget, amelyhez az utóbbi feladat vállalása révén juthatunk. Az elemi részlet, a szépség megállapításához elengedhetetlen, minimális alapegység felől nyíló távlat olyan tartalmak kihüvelyezését teszi lehetővé, amelyek tágabb perspektívából elsikkadtak volna. A kör bejárásától
