Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - Tandori Dezső: Hibátlanul fölébe

József Attila legszebb sorai

43

tes szépségű helyeket, mint amilyenek például a Flórának című versben lelhetőek; nyomban itt e költemény kezdete: „Most azon muszáj elmerengnem...”Járton-kelten, tényleg csak úgy elgondolkozgatva, hányszor mondom / mondjuk magunkban ezt így, önkommentárként: „Most azon muszáj elmerengnem”. Ez a legtömörebben van az ily helyzetek „fölébe írva”.

A Flórának vers megannyi szakasza idézhető lenne, hadd említsük az elemek indázását, mint elsődleges szépséget. Még „a lelkem azért közvagyon, / s azért szeretlek ily nagyon” sorpár (egy kétes elem, a „közvagyon” csacskasága) ellenére is meghatóan szépséges, mulatságosan könnyeztető.

Hogy önmagam ne ismételjem, mellőzöm itt a „nagy szociális-tematikus” versek sorainak előszámlálását, a szintén klasszikusan szépekét. Zavarban vagyok olyan versek idézésekor is, mint például az „íme, hát megleltem hazámat” kezdetű (további részletekkel), a Talán eltűnők hirtelen („Elpazaroltam mindenem, / amiről számot kéne adnom” stb.), a Karóvaljöttél (Be vagy a Hét Toronyba zárva... / hajtsd le szépen a fejedet”) etc. Ám tallózzak akkor a zsengék, a hagyatéki töredékek között? Tessék: „Mint locs-pocs fényben a vastaligákkal / zörgő, seszínű alakok, / úgy vonulnak a fejemen által / karácsonyesti gondolatok...” Látjuk, ez a részlet kicsit leül a végén, lapossá zöttyen. Nagy költők mégis a nagy lelethelyeik révén méltathatok a leginkább; sajnos, ha unalomig is.

így ünnep a lapozgató-élményemlékező számára, hogy kedvenceit előszámlálhatja. O, micsoda vigasz tud lenni a Kész a leltár zárósora: „Éltem - és ebbe más is belehalt már”. Vagy egy ilyen kezdés: „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott / hazafelé menet?” Nagy költőket, a legnagyobbakat idézni: ünnep, mondom.

Mindennapos ünnep, minél inkább tudatosulnak szívünkben a csoda-helyek. Világi kegyhelyek, mondhatnók. Talán mégis felmutathatok már részletet, melyre nem figyeltünk fel eddig annyira; az Elmaradt ölelés miatt pár sora, íme: „Hogy a holt csillagvilággal, esengve, / csak szálltam tehetlen, mint a kövek - ”. De más bonyolultabbságok is innen, legyünk méltányosak, törtségünkben mily megindítóak: „Míg itt hadart s hazudott az óra, / te fölbámészkodtál egy dobogóra / s a szétterült ütem / hálójában remegtél nélkülem.”

„Születtem, elvegyültem és kiváltam.” Alaptételek ezek, s költőiségük elbírja a tételességet. Ritka tünemény.

Feledhetnénk: „Alszik a széken a kabát” - ? Mai világunk agyával (!?) hinni alig