Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - Tandori Dezső: Hibátlanul fölébe

42

Új Dunatáj 1997. december

lenne (legalább mint igyekezet). Áldás a számunkra így, ha a költő megvalósíthatja. A költő-mivoltának kritériuma. (Tartalmával egyetemben. Igazságtartalmával.) A Szállj költemény kezdetű (című) vers mindazonáltal megnyugtat: „nem muszáj / hősnek lenni, ha nem lehet”. Hibátlanul beszélni pl. Jól, helyesen gondolkodni. Az irgalom eleme bíztatja „mint méla borjúszáj” az átlag emberét, „a szorgalmas szegényeket”. A költeményt, ez is milyen gyönyörű, szólítjajózsef Attila: „rágd a szivükbe” ezt a tanulságot (borjúszájként stb.; és hogy nem muszáj, ha nem lehet).

A szegényektől a költő („fadobálók”, tőlük) eleinte félt. Kisgyerekként. Olyan sokszor jön elő a kisgyerek szó a verseiben. Istennek mondja: „Tudod, szívem mily kisgyerek - / ne viszonozd a tagadásom; / ne vakítsd meg a lelkemet, / néha engedd, hogy mennybe lásson.” Egészében is az egyik leghatalmasabb verse József Attilának ez a Aim emelföl című. De vissza a (címében is szépséges, emlékezetes, fájóan koppanó) költeményhez: Kirakják áfát. „Mi bánt? Úgy érzem, mintha félnék, / menekülnék, hasáb a vállamon. / A kisgyerek, ki voltam, mégis él még.” És a klasszikus záró sorpár: „Most mint lopott fát, viszlek titeket / ez otthontalan, csupa-csősz világban.”

A halhatatlan sorok nem mindig igazán ügyes formálásúak. Az „ez” szó ily használatát sokan kerülik (fölös óvatosságból, tessék csak élni lehetőségével); a „most” és a „mint” közül talán hiányzik a vessző. Többnyire azonban megadatik (e sorok, ily szakaszok) hibátlansága is. Mint az alábbiaké: „Nem emel föl már senki sem, / belenehezültem a sárba- / Fogadj fiadnak, istenem, / hogy ne legyek kegyetlen árva.” A kettős értelem (kegyetlen = rettentő; valóban könyörtelen) nem játék. Vízjel. Nem akaszt meg minket, de titkon hat. A nagy-nagy sorok, szakaszok egyik hatáseleme pontosan ez. S a szerkezeti tagolás szigora (vagy engedékenysége), szimmetriája vagy aszimmetriája: „Fogj össze, formáló alak, / s amire kényszerűnek engem, / hogy valljalak, tagadjalak, / segíts meg mindkét szükségemben.” De a hangvétel rokonsága megtévesztő itt: a Bukj föl az árból szakaszaival szinte fölcserélhetőnek (tűnnek elő, emlékezetünkben) az elébbi vers részei. íme: „Én, akit föl taszít a ló, / s a porból éppen hogy kilátszom, / nem ember szívébe való / nagy kínok késeivel játszom.” Holott ez a vers így kezdődik: „Ijessz meg engem, Istenem, / szükségem van a haragodra. / Bukj föl az árból hirtelen, / ne rántson el a semmi sodra.” Pilinszky más hang, semmi kétség, de József Attila nélkül bajosan lenne lehető. A Bukj föl... versben találjuk egyébként az egyik legvégletesebb fogalmazást, nemcsak József Attilánál, de egyáltalán: „Már mindent merek, / de nincs értelme semminek sem.” Vissza megint a kimduló-vershez: „Intsd meg mind, kiket szeretek, / hogy legyenek jobb szívvel hozzám. / Vizsgáld meg az én ügyemet, / mielőtt magam feláldoznám.” A legszentebb zsarolások egyike!

Nem hiszem, hogy kamaszkorom e filozófiai kedvencei (szerelmi és egyéb bánatokra, bőgetőnek is, ha kell, gyógyír eszközök!) kiszoríthatnák az olyan érzékle