Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Tandori Dezső: Hibátlanul fölébe
József Attila legszebb sorai 41 Tandori Dezső Hibátlanul fölébe Mit jelent vajon, hogy meglelte hazáját, sőt, „Íme, hát”? A földet, persze, de a szó kettős értelmű. „Aföldet, ahol nevemet / hibátlanul írjákfölébem...”. Valamint: „E föld befogad, mint a persely.” Nevünkről, olvassuk valamivel impresszionisztikusabb kiadásban más írónál, lehull az ékezet (idegenben). Hazánk az a föld, ahol hibátlanul írják fölébünk: Dezső, Károly, Lőrinc stb. Nem Dezső, nem Karoly vagyunk etc. Nekem azonban mást is sugall ez a szépséges, egyik-utolsó József Attilasor. Nem mintha földünk, hazánk nyelvtana, helyesírása kielégítene ezzel az iménti kötőjel-elhelyezéssel; de csak ügyetlenkedni lehet e tárgyban. Német földön pl. „Kari-Renner-Ring”, és így tovább. Szóval, azaz jellel: a helyes fölébünk-írás nem abszolút kritérium. Mié is lenne? Mást sugall nekem, mondom, ez a szakasz. Azt, hogy a költő ír (legjobb helyein, számtalanszor, jószerén mindig) hibátlanul valami fölébe. Nem egyszerűen a hazai föld „fölé”. Nem a nyelvbe „szánt” hibátlan barázdákat (jaj). Hanem valami megfoghatatlan „otthon” feliratát készíti. Oly hazáét, ahol - földjében, bármijében - nem kell okvetlenül nyugodni, főleg nem feltérlenül holtan. A még élő létezés otthonosságának feliratait készíti, ha olvassák, ha nem, ha így értelmezik, ha másképp, az igazán evidens költő, és így érzem magam József Attila sorait „hibátlan fölébeírásoknak”, sőt, nem is apróznám el így, egyszerűen „egyetlen hibátlanságnak”. Szennyezetlen állagnak; amilyen már szinte semmiféle hon égi köre nem lehet. József Attila versei az 1955-ös „Összeseként emelhetők le polcomról. E mozdulat meglehetős gyakorisággal ismétlődik, a kötet külleme semmiképp sem behízelgő, számomra mégis szent. Emlékszem, valami nyári keresményemből vásároltam. Tizenhétévesen, érettségi előtt jószerén kereszt-kas ismertem - az 1928-as, főleg az 1930-as évtől „fogva”. Minélfogva a korábbi életszakasz műve, nyilván a későbbi (tematikusán akkoriban favorizált, másrészt a kiszolgáltatott fiatalságot mélyen megérintő) versek teljesebbsége, hibátlanabbnak vélt kidolgozása, sokszor „tökélye” okán kissé elhanyagolódott; félek, sokan vannak ezzel ma is így, József Attila költői munkásságát csak efféle korszakhatár(ok)tól tekintik érvényesnek; ez tévedés. Ennek ellenére: magam is kénytelen leszek az utolsó évek jelentős soraira, szakaszaira figyelni e korántsem feladat-szabta dolgozatban. (Másutt, nem is olyan régen, az egykor annyira sulykolt, előtérbe tolt versek valódi értékeit próbáltam rekapitulálni. Értsd: hogy A város peremén, a Levegőt!, a Szocialisták, a Mondd, mit érlel stb. valóban nagy vers!) Hibátlanul szeretnénk nevünket (és amit ez jelen) „félénkbe írva”; ezértahibátlan beszéd (nem a beszédhibák, nem az egyszerűség ellen szól ez) kötelességünk
