Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Szigeti Lajos Sándor: "Majd eljön értem"
38 Új Dunatáj 1997. december személyű alakja is rímhívóként a gyermek motívumát vonzza magához, így az Elégiában is, a tudatos felmérés és számvetés versében, amelyben a legerősebb s a legkifejlettebb és egyénileg-lélektanilag a legárnyaltabb, legindokoltabb a hovatartozás, a honnanjöttség vallomása: Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Míg az Elégiában az öcsödi verések emléke hordozza az idegenség tényét-képzetét, s az anyához térés vezeti vissza a költőt a vers végén a haza (kettős értelemben fogant) fogalmához, a honnanjöttség vállalásához („Ez a hazám”), addig a Boldog hazug című versben a bukta- históriára utal vissza, arra, amit a már látott ekkori töredékében is megfogalmazott. A Boldog hazugban azonban a rímkényszer is érvényre jut, mégpedig úgy, hogy a verés a rímhívó: Kit más-gyötörte anyám azért vert meg, mert sápadt kézzel loptam én, a gyermek, jól tudva már, hogy minden odavan. Hogy milyen mélyen s mégis élénken éltek a költőben éppen ezek az élmények, mint a lopásért anyjától kapott verés, azt mutatja az a tény is, hogy gyakran idézte fel analízisei során, de mutatja a vers minden korábbi változata is. A tizenkettedik sor előbb így szerepelt: „kit jámbor anyám vastag bottal vert meg”, később azonban, bár a vers többi sora változatlan marad, ez átalakul s így: „kit édesanyám bottal azért vert meg”. A verssor változatai sejtetik, mi befolyásolta a költőt a többszöri átalakításban: anyjához való kötődésének ambivalenciája, az iránta érzett szeretet s ugyanakkor a verés tényében e szeretet, az anyai szeretet pillanatnyi hiányának újból átélt megérzése. A legkorábbi változat - melyen az első kritikai kiadás jegyzetei szerint „a pszichoanalitikus kezelés szörnyű nyomai világosabbak” - így formálódott meg: „önkoporsómban nemzem önmagam / anyámmal, aki lágy szemével vert meg, / mert sápadt kézzel loptam én, a gyermek” A rímelés azonban - mint látható - változatlan maradt! Hogy ez a rímkényszer milyen erősen fogva tartja a költőt, arra a legékesebb bizonyság (A vásártéren..) kezdetű, egy el nem készült kései nagyobb vers vázlata, amelyben ugyanezzel a rímpárral találkozunk annak ellenére, hogy a verés ott nagyon is hétköznapi értelemben, mint búcsúbéli sátorverés szerepel: A vásártéren sátrat ütnek, vernek süvölvények közt ácsorog a Gyermek egy roskadozó deszkapolc előtt. Látens módon ugyan, de itt is a már jelzett egyik alapvető mélyélmény határozza meg a rímek ilyen egymásba kapcsolódását. A rímpár tehát az életműben szimbólum értékűvé erősödik: a védtelenség, a kiszolgáltatottság szimbólumává. így, ezeket az akusztikai motívumokat véve figyelembe, olvasva (hallva) együtt
