Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Szigeti Lajos Sándor: Bartóki szintézis és apokalipszis
Szigeti Lajos Sándor • Bartóki szintézis és apokalipszis 31 agnoszticizmus” már nem a József Attila-i teljességigényként, nem a József Attila-i bibliai parafrázisos, zsoltáros én-te viszonyként, nem a „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” költői magatartásaként, hanem „az ontológiai magányt is megelőző elhagyottság állapotaként” formálódik meg. Az Apokrif filológiai szempontból is fontos része az életműnek, Pilinszky 1951 és 1955 között nem publikálhatott, elhallgattatása a Csillag 1956. júliusi megjelenésével szűnt meg. Ebben a számban jelent meg a vers Egy KZ-lágerfalára ciklus cím alatt az Impromtu, A szerelem sivataga és a Négysoros „társaságában”. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy azok közé a költők közé tartozott, akik szigorú szerkesztők voltak, akik csak a válogatott verseiket írták meg: amikor megszerkesztette Harmadnapon című kötetét, versét közvetlenül a Jelenések Vili. 7. című után helyezte el. A jelzett 8. rész nem más, mint A hetedik pecsétfelbontása, a hetedik vers pedig így szól: „Az első angyal azért trombiták és lön jégeső és tűz vérrel elegy és vetteték a földre; és a földnek harmadrésze megége és az élőfáknak harmadrésze megége és minden zöldelő megége.” AJános evangélista könyvének e részét megjelölő Pilinszky-vers pedig így hangzik: és lát az isten égő mennyeket s a menny színén madarak szárnya-röptét és látja mint merülnek mind alább a tűzkorongon átkerülni gyöngék és véges-végig mint a rézveres olyan színűt dirib-darabra törtet hol nem találni mától egy kapást a földet látja mégegyszer a földet a pusztaságot és a zűrzavart lovaskocsit keresve hol kigázol de látja Isten nincsen arra mód kitörni út remény e látomásból! Ha így olvassuk, akkor az Apokrif nem más, mint az előző költemény folytatása, annak részletesebb kibontása, egy hamisított, nem valódi, nem hiteles (apokrif) Jelenések könyvé-nek a részlete, egy, a költő által elképzelt apokalipszis látomása, leírása, a világ végső pusztulásának és a végítélet megelőlegezett formájának, a majdan bekövetkező és a már most elkezdődött pusztulásnak, a világ mai „nyomasztó súlyának” az összekapcsolása. A világ mai és jövendő sebei — véli a költő — nem mások, mint a Szent János evangélista könyvében megörökített látomásnak, a végső ítéletnek és világpusztulásnak az előképei. Ez ember- és történelemszemléletének egyik alaptétele.” Csakhogy a Jelenések Vili. 7. ilyen módon másra is felhívja a
