Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - Széles Klára: József Attila - bennem "...hull, mint a kő"

József Attila legszebb sorai

35

kettőt ötvöző ismert-ismeretlen világa - egybecseng. S a ritka - felemelő meg félelmetes - harmónia pillanata, a téli éjszaka harangkondulása, újra, egycsendíti a „külső”, felső- makrokozmoszt, - a „benső, (alsó?)-, mikrokozmosszal.

A kiinduló „szimmetria” - végtelen - József- Attila-i képlete - a kiszámíthatóság - kiszámíthatatlanság; mérhetőség - mérhetetlenség jegyében vázolódott fel. A költői „logika” - logikátlansága, - élő paradoxonszerűsége elevenedhetett meg. A költő, - („ajkán csörömpöl a szó”,) - úgy véli, „Csak az olvassa versemet”, - ki ismer és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

...vagyis: elválaszthatatlan egymástól az „ismeret” és a „szeretet”? Valószínű. Ez a „tengerem” és „engem”, - mélysége és világossága.

Feltehetően ők ketten azok, akik a költő kísértetidézésére megjelennek „álmaiban”, mint „emberi formában a csend”, - s hasonlóan szívében (szívükben) „elidőz” a tigris meg a szelíd őz.

(Csak az olvassa...)

f