Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Móser Zoltán: József Attila: Klárisok
József Attila legszebb sorai 23 a válasz, de ha ezt úgy módosítom, hogy melyik a legszebb képe, akkor - bár vetekedik bennem a „rózsa a holdudvaron ” sorral -, de a kétszer megismételt „szoknyás lábak mozgása” sorra szavaznék, mely felejthetetlen, s annyira erős kép, hogy az egész verset besugározza. De ha valaki azt mondja, hogy a váratlan és teljesen szokatlan, s ráadásul kétszeresen felemlegetett bárányganéj, vagy a kenderkötél is erős, igen erős kép, annak is igazat kell adnom. Akkor hát, itt a képek vetélkedésről van szó. Hogy miért érzem „győztesnek” az említett sort, ezt a szép képet? Próbálom sorolni. Mert elfeledteti a klárisokat, a gyöngysor és a bárányganéj képét és a kenderkötél képét, sőt elnyomja a harang kongásának hangját is. S egy éterien tiszta kép ragyog fel előttünk: ez már nem is Mártáról szól (miközben tudván tudjuk, hogy róla szól), de az örök Nőről. Aki elhalad előttem, és lassan megy s távolodik. Kimegy a képből, életünkből. S mi marad ezután? József Attilával kapcsolatban pontosan tudjuk, mert megvallotta: marad a hűvös sajtár, tej, balta nyele, a dermedt fehérség! De marad a kép, a látvány s ami azt kíséri: a harangkongás. Ez addig szól, amíg látjuk az elmenőt, a szoknyás láb ringását. De szól különböző erővel azután is: amíg az emlékek s az emlékképek bennünk élnek. Ezek pedig sokáig, a legtöbbször életünk végig kísérnek.
