Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - Móser Zoltán: József Attila: Klárisok

22

Új Dunatáj 1997. december

Ide sorolom a Dakocska első strófáját is:

Mikor a szeretők veszekednek, akkor hajlongva magasodnak, mikor a szeretők ölelőznek, akkor a földdel elsimulnak.

A következő sokkal játékosabb, és közelebb is áll a népdalhoz, a népköltészethez. De mondandója a játékosság ellenére is szomorú. A vers a Töredékek, vázlatok, verscsírák között található:

Ki tudom, még sokáig élek, köszönöm neked, hogy remélek magamnak békés elmúlást, neked szép, csendes búsulást.

Hát jó, hogy még sokáig élek, meg is köszönöm, hogy remélek magamnak békés elmúlást, neked gyönyörű búsulást.

A játékosság és a mítosz között valahol félúton áll a Medéliák 11. számú páros verse. Itt a páros is rokon gondolatot ébreszt, hisz hasonló szerkesztésmódra utal:

Huszonhárom király sétál, jáspiskorona fejükben, sárga dinnyét edegélnek, új hold süt a balkezükben.

Huszonhárom kölyök csúszkál, csámpás sityak a fejükben, görögdinnyét szürcsölőznek, új nap lángol jobbkezükben.

E példák szépen mutatják a hasonlóságokat, s azt is, hogy nem egyedi dologról van szó. Vagyis mesterien és tudatosan megszerkesztett vers: igen, a „megszerkesztett világ” mikrokozmosza ez! De talán ezért mondja a Németh Andor „esztelenül szépnek”, ezért érzi Tornai Józsefnek varázséneknek, ráolvasónak?

S ha ezután arra kellene válaszolnom, hogy melyik a legszebb sora, nehéz volna