Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Marno János: Listavezetőim - ma
16 Új Dunatáj 1997. december (nem csak József Attila-i) „top”-listámat vezetik. Könnyűfehér ruhában, Iszonyat, Gyönyörűt láttam, [Leülepszik...], Temetés után, Modern szonett, Ajtót nyitok, [Tehervonatok tolatnak...], Gyereksírás. A gyereksírásról, ugyancsak a Magány boragas kezdésével kapcsolatban, írtam nemrégiben egy sűrített kis röpdolgozatot (Egér a bogár is címen), sorait azonban külön-külön is s egybekapcsolódásukban olyan rendkívülinek látom még mindig, elütőnek a „megszokott” J. A. hangtól, s mégis, annyi megrázóan nagy vers titokzatos forráshelyének, epicentrumának, hogy ezúttal, „hozzászólásom” zárásául, kommentár nélkül másolom ide az egész gyönyörűséget. Keletkezési ideje 1928, ezt főként azért gondolom fontosnak megemlíteni, mert akkor még nem búvárolta magát pszichoanalízisben a költő, tehát, ellentétben mondjuk a Magány-nyú, itt még „naivan” szólaltatta meg az anyagát - de mennyire a határán bármiféle racionalizálhatóságnak! S mennyire benne egyidejűleg az észbontó EGYség, ill. a tébolyító egyedüllét extázisában! De ígértem, nem kommentálok, így csak az Olvasó figyelmét hívnám fel különösen az első versszakra, annak rejtélyeire (amelyek ha fel nem oldhatóak is maradéktalanul, imaginálásuk mérhetetlen izgalmú élményben részesítheti az embert). Gyereksírás Anyám melle tárula feléd, - erős valék mint azt anyatej s ajkad közül sírva folyok el, édes fogad elejté csecsét. Mért nem ikertestvérem levél? Összebújnánk télen melegen s aranymoszatokkal fejeden kádacskámban velem fürdenél. Láttam én, míg száradt künn az ing: tátott szájjal büszkén szendereg, együtemre ringva két gyerek s halkan járnak vad szomszédaink. Óh, magamban vénít az idő! Hanyatt esett bogár búja ráz, kezem-lábam ríva hadonász, mint viharban ezer rózsatő.
