Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám - SZEMLE,KRITIKA

92

Új Dunatáj 1997. szeptember

NÉVTANI ÉRTESÍTŐ 15

103 TANULMÁNY HAJDÚ MIHÁLY 60. SZÜLETÉSNAPJÁRA Budapest,1993.

(Szerkesztette Hegedűs Attila, Laczkó Krisztina, Papp Lajos)

Ott voltam a tisztelgő kötet bensőséges, mégis ünnepélyes átadásán az ELTE Magyar Nyelvészeti Könyvtárában. Nem jelent meg ugyan mind a 103 szerző, az összegyűltek közvetlen hangú köszöntői, a gyorsan barátivá oldódó eggyüttlét hangulata híven tükrözte azt a viszonyt, amely a kötetben szereplő népes szerzőgárdát - tábort is mondhatnánk - az Ünnepekhez kapcsolta.

Még akkor is, ha a belső késztetésnek szándékos önmérsékletet parancsolva méltatom a kiadványt, azt kell mondanom, hogy a magyar művelődéstörténet ritkán ismétlődő eseménye. Hogy ki is Hajdú (Mihály) tanár úr vagy a baráti körének Hajdú Miska, sőt egyszerűen Miska - közvetlenül vagy közvetve erről szól ez a vaskos kötet.

Az a tény, hogy valaki 60 éves lesz, ritkán ad indítást a köszöntésre való felkészüléshez. Ez még a tudomány legkiválóbbjaival is inkább 70., 75. vagy a 80. évforduló alkalmával történik meg. S ami még elgondolkodtatóbb, hogy a legfiatalabbaktól, a még tanítványnak számítóktól, a szaktudomány szépreményű számos most induló művelőjétől, a magyarságtudomány tiszteletreméltó „derékhadán” keresztül az érdemdús nagyokig, akik a legmagasabbra jutottak - beálltak a sorba. Abaffy Erzsébettől Zsupos Zoltánig, ahogy hétköznapi nyelven mondják: á-tól z-ig. Megható és elgondolkodtató Kálmán Béla akadémikus köszöntője: „Szemem állapota miatt csak egy rövid - nemtudományos - írással kívánok minden jót az ünnepeknek.” - írja. A Canonica visitatiok mint névtani fonások c. írása a névtudománynak eddig nem kellőképpen méltányolt feladatára hívja fel a figyelmet. Benkő Loránd a mester büszkeségével lehet jelen a sorban. Gunda Béla a néprajztudomány rangos képviselőjeként szólal meg, s egyben képviseli azt a gyakorlatot, amely szinte minden tudományban megjelenik, azt nevezetesen, hogy hivatkozik az ünnepelt szakmai tevékenységére, a nyomtatásban megjelent gazdag közléseinek valamelyikére. Csaknem valamennyi tanulmány hivatkozásai között ott találjuk Hajdú Mihály munkásságát. Deme László a tőle megszokott szellemességgel, ötletességgel biztosítja helyét a sorban.

D. Mátai Mária köszöntőjében elénk állítja azt az embert, akit mindenki szeret, aki csak ismeri. Nagyon is megalapozott a kérdése: Honnan ered a ma oly ritka népszerűsége? Találóan az ünnepelt „varázsáról” beszél. Teljes személyiségében szerencsésen találkozik a pedagógus, a szaktudós és a tudományszervező.

Élete szépen példázza, hogy a társadalmi lét mély rétegéből hogyan lehet eljutni a legmagasabbra, a néptanítóskodástól az egyetemi katedráig. A vele kapcsolatba kerülő egyetemi hallgatók nem tudták kivonni magukat hatása alól, s nagyon sokan szívesen váltak követőivé. Saját tapasztalataim alapján szólok arról, hogy az