Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám - SZEMLE,KRITIKA

M

Új Dunatá; 1997. szeptember

SZILÁGYI ZSÓFIA: AZ ÉDES BESZÉDŰ CITERÁS

(GION NÁNDOR: EZ A NAP A MIÉNK)

Gion Nándor a következőt mondta 1981-ben a két önálló regényből álló, Latroknak is játszott összefoglaló címen megjelent művének lehetséges folytatásáról: „A három könyv közül nyilván ezt a legnehezebb megírni. (...) Dehát nekem nagyon fontos ez a regény, tovább nem akarom halogatni, 1981-ben elkészül. (...) Néha attól félek, a trilógia sem hozza meg a befejezést,” (Forrás, 1981/5, 75.) Ez a kijelentés 1997-ben talán még elgondolkodtatóbb lehet, mint eredeti kontextusában: nem egyszerűen a regény megkésettségére hívja fel a figyelmünket (voltaképpen már 1981-ben a folytatást sürgették a beszélgetőtárs kérdései, hiszen a Virágos katona 1973-ban, a második részt, a Rózsamézt is tartalmazó Latroknak is játszott pedig 1976-ban jelent meg); de rámutat arra is, mennyire kiemelt szerepet kap Gion életművében ez a Szenttamásról szóló regénytrilógia a szerző, s vélhetőleg a kritikai és olvasói befogadás nézőpontjából egyaránt. A megjegyzés árulkodik továbbá a befejezés kényszere és a voltaképpeni lezárhatatlanság közti feszültségről is, utalva a három részből megszerveződő egység hordozta teljesség és a véget nem érő történet (történelem) közötti sajátos ellentétre. Ebben a harmadik részben valóban nem az ábrázolt világ, vagyis Szenttamás „egészlegessége” teremtődik meg (márcsak azért sem, mert a kisváros sorsát csak 1946-ig követhetjük), hanem valamiféle szövegegység jön létre, a trilógia hagyományosan tételezett egész-alkotó erejének is köszönhetően. Különös hangsúlyt kap a szövegegész befejezettsége és a kisváros történetének lezárhatatlansága közti ellentét amiatt is, hogy éppen az utolsó regény fog át Szenttamás életéből a legkevesebbet, mindössze öt évet. S nem érdektelen az sem, hogy Gion korábbi nyilatkozatai szerint a harmadik rész szüzséje egészen napjainkig, de legalábbis a hetvenes évekig ívelt volna: az elgondolás megváltozása arra is utalhat, hogy a városka szövegként egésszé váló történetéhez elegendőnek bizonyult az 1941 és 1946 közti történések bevonása.

A gyakran Gion „főműveként” emlegetett regénytrilógiának (így nevezték sokan már akkor is, amikor a „trilógia” még csak két részből állt) a szerző életművében elfoglalt centrális helyzetét megerősítheti az Ez a nap a miénk cselekményének egy szimbolikus jelentőséggel felruházható eleme is: Rojtos Gallainak a valamikor a regényidő kezdetén megszülető, s a nyolcadik fejezetben kis híján egy lövészárokban elpusztuló unokájának alakja voltaképpen maga a író, vagyis Gion Nándor személyének szöveggé formált változata, így azt is mondhatjuk, hogy a három regény szerzője a trilógia utolsó részében, ill. annak megírásával „születik meg”. Az írói biográfia és a műalkotás viszonyának bevonása a regény elemzésébe nemcsak azért látszik indokoltnak, mert Gion egy időszakban igen gyakran és sokat beszélt a vele készült interjúkban családja sorsának és a Latroknak is játszott című regénynek az el-