Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Juhász Ferenc: A tisztaság pupillája
Juhász Ferenc • A tisztaság pupillája 49 Juhász Ferenc A TISZTASÁG PUPILLÁJA* Csányi László olyan volt, mint amilyennek Magyarországnak kellene lennie: jó, okos, józan, felvilágosult, nagyon művelt, szelíd, tiszta, szorgalmas, jóra bíztató, életre bátor, szenvedésre türelmes, bölcs, egyszerű, világító elméjű. Harmóniakeresővolt, harmónia-gyűjtő, harmónia-teremtő, harmónia-hordozó. Mint egy Isten vonójával húzott hangfodor-szalag gordonka-futam, barna hang-ragyogás. Mint egy Bach-korall áhítatfény-legyezője. Tüneményes ember volt Csányi László! Zárt, szorongó mosolyában a szellem visszfénye vibrált mindig, mintha szélgyűrte tótükörben a napfény forgácsai, arany-spárgahálói rezegnek, bomlanak, összeállnak. Az egész arc a szellem belső tűzgolyójától átvilágítva aranycseréptöredezésben, szilánkfény-hullámzásban. Szorgalma és kíváncsisága, mohó tudás-ihlete olyan szellemi erőtérré sűrűsödött benne és körülötte, olyan tömegvonzás erősúlyt szőtt lényébe, amely magához ragasztott mindent, ami emberi teremtődés és szellemi működés erkölcsében és szigorában, félelmében és félelmet-száműző akaratában, amit az emberi szép gondolkodás és formáló tudat szült az emberiség kezdete óta: a barlangfestményektől korunk költészetéig, a Platón előtti bölcsektől és filozófusoktól Platónig, Szent Tamást, Szent Ferencet, Avilai Szent Terézt, Plótinoszt és Teilhard de Chardint, a kristályvilág-fizikusoktól Kopernikuszon és Newtonon át Einsteinig, Heisenbergig, egészen a motoros, biciklikerekes guruló-székbe zárt, számítógépes hangképzőgéppel beszélő zseniális embercsomagig: Stephen N. Hawkingig, a test-összeomlás fizikusig, a világegyetem-elmélet létkitalálóig, aki izmai végső kollapszusában, mintha egyetlen gigászi agyvelő ülne a gépmotor-karszékben. Csányi László roppant gravitációjára tapadt minden, amiért embernek lenni érdemes: a misztikusoktól az ateistákig, a zsidó, a görög, a latin, az etruszk, a keleti, ázsiai és afrikai vallások és kultúrák, a Mahábhárata és az Edda, a gótika és a reneszánsz, Goethe Faustja és Dante világisten-egésze, Giotto, Tizian, Michelangelo, Goya, Cézanne és Picasso, Orlando de Lassus, Monteverdi, Bach és a hangcsikedóm Mozart, a kristály-bérc Bartók Béla. Fölsorolhatatlan! Szóval minden, ami létrejött, mert érte működött az emberelme, minden amit varázzsal csókolt a tudat, amíg a halál nem közömbösítette entrópia-simává a hatalmas vonzás-erőt s ki nem szálltak belőle a dolgok, elhagyva őt, a halottan zord tájat, mint a vándormadarak. Más szívet, más elmét, melegebb tájat keresni. A megmaradást. Csányi László nemcsak használta (mert élte) az emberiség-kultúrát és benne a magyart (amely az Elhangzott Csányi László síremlékének felavatásán.
