Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Bajner Mária: Variációk feminista irodalomkritikára
Bajner Mária • Variációk feminista irodalomkritikára 47 gig c. művében rámutat arra, hogy a nőírók mindegyik generációja történelemtőlfiiggetlenüllétezett, és kötelezte magát arra, hogy a múltat újra és újra felfedezze, és nemének öntudatot kovácsoljon. A korábban már említett újrafelfedezés Showalter által eddig nem látott mértékben egészült ki. Olyan írók kerültek elő a feledésből, mint Rhoda Broughton, Sara Crand, vagy George Egerton. Showalter módszere különösen produktívnak bizonyul. Ahelyett, hogy egy jellegzetes női látásmódra koncentrálna, azt tanumányozza, hogy a nők hogyan járultak hozzá az irodalomtudomány fejlődéséhez a maguk női szubkultúrájával. Hangsúlyozza, hogy a nőirodalmi tradíció elválaszthatatlan a tágabb evolúciós folyamattól, amelynek során megtörténik a nők öntudatra ébredése, és a kisebbségek megtalálják az önkifejezéshez vezető utat. Showalternek az a megfogalmazása, amellyel a nőirodalmat mint szubkultúrát definiálja, annak saját kapcsolatrendszerével, témáival, képeivel, és aggodalmaival, a feminista irodalomkritika kiindulópontját jelenti, ahonnan ellensúlyozni lehet hasonló témájú munkák nem történeti fejtegetéseit. Showalter nem találja kielégítőnek Spacks „női képzelet”-re épülő okfejtését, mivel az nem tartalmaz kulturális-, történelmi-, és hagyományelemzéseket. Emlékeztet arra, hogy a nőirodalmi tradíció a nőírók és a társadalom közötti kapcsolat terméke. Szorosan elkötelezi magát a társadalmi fejlődéssel összefüggő teóriával, amely meghatározó értékű a női öntudatraébredés kialakulásának és irányának alakulásában. Showalter legújabb esszéiben központi szerepet kap a „női kultúra” fogalma, ami a női test, nyelv és lélek egységében jelentkezik, és amelynek vizsgálata csak társadalmi kontextusban lehetséges. Showalter nem az egyetlen, aki a nőírások és a nőkultúra közti kapcsolatot vizsgálja. Showalter óta számos koncepció látott napvilágot, melyek a nőirodalom vizsgálatánál az irodalmi hagyományok helyett a női kultúra kérdését helyezik előtérbe. A feminista kritika jelenleg a nőkapcsolatok elemzése köré összpontosul. Kiértékelődnek anyák és lányaik, lánytestvérek és barátnők, vagy nőcsoportok tagjainak egymáshoz való viszonya. (Lásd Todd 1979; Auerbach 1979; Davidson és Broner 1980; Bernikow 1980; Faderman 1981) Ezek a művek mintegy válaszként születtek Virginia Woolf A saját szoba c. művében tett megállapításra, miszerint a férfi írók regényeikben ritkán tesznek kísérletet nők egymás közötti kapcsolatainak ábrázolására. A központi probléma ilyen irányú változtatásával a feminista kritikusok egy, a férfiírók vagy kritikusok által még nem érintett területet tudhatnak magukénak. Sőt, mi több, ez az új irányváltoztatás lehetővé teszi azt is, hogy ne kerüljenek a női életet vizsgáló feminista kritika befolyása alá. Erre koncentrál az az alapvetőpen nőcentrikus, független és intellektuálisan koherens, a nőket, mint írókat középpontba állító, Showalter által képviselt kritikai irányzat is, amely günokritika (gynocriticism) néven vált ismertté a 80-as évek elején. Showalter több lehetőséget lát a günokritikában, mint a többi feminista kritikai irányzatban, mivel, a többiek
