Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Juhász Erzsébet: A köd motívuma
22 Új Dunatáj 1997. március De néha reggel késik a fény S ülök büszkén, dölyfös örömben: Köd a falun és én érzem jól, Hogy biztos vagyok e szent ködben. Rezignáció és melankólia lesz tehát úrrá Ady köd-motívumán, amíg az ostobaságot és tompaságot, közönyt és elmaradottságot szimbolizáló képzetből átalakul a menedék és rejtőzködés metaforájává. Ez az alakulásvonal egyúttal azt is jól érzékelteti, hogy Ady közérzete sohasem válik le a külvilágtól kapott jelzésektől, ahogy a társadalmi történések horizontja lesz mind komorabbá, úgy minősül át e képzet is, s úgy változik át a köd addig fényként megnevezett ellentétpárja is az élet-párkányon függés végső kiszolgáltatottságává. Nagy ez a fordulat, ha végigtekintünk a Vízió a lápon című vers ködétől eddig, az Áldott, falusi köd-ben megjelenő ködig. Az előbbiben a köd az, ami rémít, míg itt minden más riaszt és szorongat, s a köd lesz az a védőpalást, mely oltalmat nyújthat. Csak ennek fényében láthatjuk át a rezignációnak azt a fokát, amely az érett Ady költészetének sajátja, s amely épp ezáltal fejezi ki a leghívebben Ady közéleti érdekeltségének a történelmi-társadalmi események fényében szükségszerű, elkerülhetetlen kudarcát. Robert Musil Törtess iskolaévei című regényének köd-motívumát azért lesz tanulságos elemeznünk, mert jól érzékelteti azt a különbséget, amelyet Bécs és Budapest szellemi élete között Kert és Műhelyként határoz meg Hanák Péter idézett tanulmánya. Ám azt is hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy e különbség valójában csak árnyalatnyi, a tünetértékű sokkal inkább e képzet jelenléte, megléte a század első évtizedeiben a kelet-közép-európai zóna irodalmaiban. Musil Törtess iskolaévei című regényének központi motívuma a köd és a vele azonos jelentésű homály. A köd itt csak a regény legelején jelenti önmagát, tehát a természeti jelenséget, következő felbukkanásakor már Törless hangulatának hasonlataként fordul elő: „Különös érzés gomolygott benne, szomorú érzés, mint valami köd — s ő arra figyelt.” A Törless iskolaéveinek problematikája a következő kérdéskomplexum köré csoportosítható: „A kettős alakban megjelenő, meghasonlott világban és világgal kell élnünk most már mindenkorra? Mindenütt azt kell tapasztalnunk ezután, hogy a valóság egy irracionális valóságra is épít, hogy a valóságot át- meg átszövi valami irracionális, mely időnként felül is kerekedhet a valóságon, és kiszolgáltat minket a véletlennek, valami megfoghatatlannak? Halott gondolatok léteznek csak, vagy vannak élő gondolatok is, melyek segítségével megmérkőzhetünk a széthasított világgal?” Törless a valóság, illetőleg az észlelés és gondolkodás irracionalizmusában mártózik meg. Erről a belső elmosódottságról, ködről és homályról így töpreng: „Azelőtt világosan, áttekinthető rendben sorakoztak fejemben a gondolatok, most meg úgy érzem, mintha felhőkké változtak volna, s bizonyos helyeken rés tátongana
