Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Bajner Mária: Variációk feminista irodalomkritikára
Bajner Mária • Variációk feminista irodalomkritikára 43 kritikusok „másként” olvastak, és ezt hangoztatták is, (nem úgy, mint a férfiak, akik trivializálták az olvasásélményt, és elhanyagolták az írót), a szárnypróbálgató, rebellis feminista kritika - először - élesen szembekerült a kritikai hagyományokkal. Fontos kérdés még annak eldöntése, hogy ki állítja össze az olvasásra érdemes, fontosnak tartott könyvek listáját, kinek az érdekeit szolgálja az irodalom. A feminista kritikus vagy azzal kezdi az olvasást, aki kimaradt a listáról, vagy megpróbálja megérteni saját vonzódásának okát egy bizonyos szerzőhöz. Ez utóbbi a feminista kritika nőírókkal foglalkozó irányához vezet, ahol számos izgalmas kutatási terület nyílik meg előtte: pl. elhanyagolt szerzők felfedezése, nőírók témáinak, művészi kifejezőeszközeinek tanulmányozása, alternatív női tradíció vagy új irodalomtörténeti vizsgálódások. Az „eltűnt” írók újrafelfedezése meghatározó volt a feminista kritika fejlődésének szempontjából. Annis Pratt ezt „elásott kritikának” hívja, és állítja, hogy sok nőíró nem véletlenül került a felejtés homályába, hanem szándékosan „eltemették”, ugyanis értékrendjük nem illett bele a kortárs értékrendbe, és elvéreztek befolyásos férfikritikusok nem éppen dicsőítő cenzúráin. Tudvalevő, hogy az írók műveinek későbbi kiadását nagymértékben befolyásolja kritikai hírnevük; a feminista irodalomkritikusok hamar rájöttek a politika, a karrier, és a megjelentetés alapvető gazdasági összefüggéseire: - az, hogy melyik könyv kerül kiadásra, mennyi a nyomdai átfutási idő, és miért tűnnek el könyvek a süllyesztőben, mintha sohasem léteztek volna - a fenti három tényező szoros függvénye. Több, mint egy évtizede annak, hogy a feminista nyomda, többek között a Virago Books megjelentetett régóta meg nem látott, „szándékosan eltemetett” munkákat, amelyek azóta a feminista kurzusok irodalomjegyzékének listavezetői. A legismertebbek közülük Rebecca Harding Davis, Charlotte Perkins Gilman, Agnes Smedley, Zora Neale Hurston, Paule Marshall, és Meridel Le Sueur művei. Az „elveszett” írók utáni kutatás nem tekinthető befejezettnek, mivel sok az érintett, afőirányzattól eltérő feminista gondolkodó, akik nem sorolhatók a fehér középosztálybeli, heteroszexuális kategóriákba. Ettől az újrafelfedezési folyamattól elválaszthatatlan az irodalomtanításfeminista transzformációja. A feminista irodalomkritika mindig rendkívül fontosnak tartotta a nőíróknak az irodalmi kurzusokban való jelenlétét, valamint az egyetemeken a nőkkel foglalkozó stúdiumok bevezetését. Az USA-ban a 70-es évek elején teljes gőzzel beindult az új nőirodalmi reformfolyamat, amely támaszkodhatott a feminista pedagógiára alapozó tanulmányok, gyűjtemények, segédanyagok és esszék egész sorára. Elaine Showalter nevéhez fűzződik az irodalmi tantervek átformálása {A nőkés az irodalomtanterv) (1972). Az alapok lefektetésében Elaine Showalteren kívül sokat tett Nancy Hoffman, Cynthia Secor és Adrian Tinsley is, akik megalkották a nőtanulmányok alapját alkotó Female Studies (1972) sorozatot. A korábbi munkák
