Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Pomogáts Béla: A harmadik költői nemzedék indulása
34 Űj PUNATÁJ 1997. SZEPTEMBER sadalom küzdelmeiben, sem közéleti, sem irodalmi tekintetben nem éreztek hajlamot a lázadásra. Vas István beszélt arról a Nehéz szerelemben, hogy az idegenkedés szinte az egész nemzedék közös érzése volt. „Ha volt egyáltalán valami - olvassuk - születésünk és jelentkezésünk egymáshoz közel eső évszámain kívül, ami ezt a nemzedéket összefűzi, úgy éppen az, ami engem akkor Zelkhez vonzott: az idegenkedés a világmegváltó szereptől, a nagy gesztusoktól, a prófétai pózoktól.” A költő magatartását és feladatát látták másnak, mint az előttük járók, mint a költészet hivatásáról kialakult hazai hagyomány. Legutóbb Kenyeres Zoltán világította meg ennek a magatartásnak, a harmadik nemzedék költészetről és költői szerepről kialakult nézeteinek a hátterét és természetét. A „harmadik nemzedék”fogadtatása című tanulmányban azt fejtette ki, hogy a nemzedék indulása általánosságban a „forradalmi apály” időszakára esett, midőn megerősödött a forradalmak bukása után berendezkedett uralmi rendszer, sőt jobboldali radikális áramlatok veszélyeztettek minden progressziót. A magyar baloldal, a hazai munkásmozgalom különösen nehéz helyzetbe került. A horthysta hatalom fokozta a baloldal elleni nyomást, a német fasizmus hatására nálunk is erőre kapott a nacionalista és antiszemita demagógia, amely kétségtelenül némi sikerrel használta ki a valóban súlyos nemzeti sérelmeket. A harmadik nemzedék pályakezdésén és tájékozódásán mindez mély nyomot hagyott. A fiatal költőket általában nem vonzotta magához a népi írók tábora vagy a munkásmozgalom, magányosan vagy szűkebb csoportokba verődve próbáltak maguknak világképet teremteni, tájékozódni a drámai események között. Akadtak persze olyanok is, akik utat találtak valamely politikai mozgalomhoz: Zelk Zoltán és Forgács Antal a munkásmozgalomnak, Jankovich Ferenc a népi mozgalomnak kötelezte el magát. A harmadik nemzedék legtöbb költője azonban a Nyugat körül csoportosult, és Babits Mihályban látta a magyar irodalom hajójának kormányosát. Mint lényegében elkötelezetlen alkotó művészek vállaltak szerepet a népi írókat képviselő Válasz vagy a polgári radikálisok eszméit hirdető Szép Szó hasábjain, sőt maguk is próbáltak nemzedéki folyóiratokat, irodalmi társaságokat alapítani. Ilyen nemzedéki folyóiratok - a Keresztmetszet, a Számadás, az Argonauták, az Ezüstkor - maguk is nemzedékszervező szerepet vállaltak: a harmadik nemzedék egyéni arculatát kívánták kialakítani, biztos pénzügyi alap nélkül azonban előbbutóbb meg kellett szűnniük. Másrészt a harmadik nemzedék költői otthon voltak a harmincas években megélénkülő vidéki irodalmi életben, már csak annak következtében is, hogy közülük többen éltek és dolgoztak vidéken: Weöres Sándor Pécsen, Kálnoky László Egerben, Kiss Tamás Kisújszálláson, Takáts Gyula Kaposváron. A születő vidéki irodalmi folyóiratok - a pécsi Ottorony és Sorsunk, a székesfehérvári Vár, a szombathelyi írott kő, a debreceni Tiszántúli Figyelő - szívesen adtak teret a fiatal költőnemzedék műveinek. Mindez azonban keveset változtatott
