Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám - Pomogáts Béla: A harmadik költői nemzedék indulása

Pomogáts Béla • A harmadik költői nemzedék indulása35

azon a tényen, hogy a harmadik nemzedék költőinek jórészt magányosan kellett tájékozódniok a harmincas évek egymással küzdő politikai és kulturális irányzatai között.

Magányukat nagyrészt az enyhítette, hogy szülőföldjükkel mindig természetes és termékeny kapcsolatban tudtak maradni. A harmincas évek költészetében általánosságban is megnövekedett a szülőföldön szerzett élményvilág és a regionális hagyományok szerepe. Ebben a vonatkozásban érdekes tanulságokkal szolgál, ha mérlegre helyezzük a Nyugat „második” és „harmadik” nemzedékének a költészetét. E nemzedékek költői általában a természet ősi nyugalmában és tündéri idilljében kerestek menedéket a társadalmi létben dúló küzdelmek elől. Szabó Lőrinc {Föld, erdő, isten), Fodor József (Lihegő erdők), Erdélyi József (Világvégén) és Berda József {Öröm) ugyanúgy a természet ölén találta meg az áhított békességet, mint néhány esztendő múltán Radnóti Miklós {Pogány köszöntő), Vas István {Őszi rombolás) és Zelk Zoltán {Üljasztalomhoz). A magyar líra tájszemléletében mindazonáltal meglehetősen nagy változás ment végbe alig egy évtized folyamán. A fiatal Szabó Lőrinc vagy Radnóti Miklós idilli tájai még a költői képzelettől nyerték alakjukat és színeiket. Az a „benső táj”, amelynek természeti képét és pásztori életét klasszikus minták és nosztalgiák ihlették, egészen más jellegű volt, mint a harmincas években kibontakozó költészet természeti világa. Ez a természeti világ már nem bukolikus minták, hanem a valóságos hazai tájak hatására született.

Szerb Antal kis esszéje: a Természetvagy tá/(1940-ben) szellemesen különbözteti meg a két fogalmat. A természet fogalma szerinte a városi civilizációban kialakult mesterkéltség elutasítását, panteista sejtelmeket rejt magában, ezenkívül erősen emocionális jellegű: „A természetbe belevetítik az emberi érzésvilág egész gazdagságát, a természet vidám, melankolikus, sivár, ujjongó, játékos, vigasztaló, Erosszal telített, haragvó.” A táj fogalma ezzel szemben nem rekeszti ki magából a társadalmi és történelmi mozzanatokat. Nem kíván romantikus kivonulást a civilizációból, történelmi és kulturális hagyományokra utal: „A tájba beletartozik az ember és az ember műve is. Fontos színe a város a hegy lábánál, a távoli falvak, várromok és kolostorok (...) Mindezek etnikai vagy művészeti milyensége még a tisztán természeti jelenségeknél is erősebben befolyásolja a táj jellegét.” A természet fogalma mintegy a költészet mitologikus fogalmai közé tartozik, a táj fogalmának ezzel szemben kultúrtörténeti jellege van. ”... a természet - mondja Szerb Antal - a historikus, időtlen fogalom, szinte ellentéte a történelemnek, a táj pedig csupa történelem.

Ez a történelmi tájfogalom jelenik meg a két világháború közötti korszak költőinél. A verseikben alakot öltő táj nemcsak menedéket kínál a társadalomban dúló válságok elől, biztonságot is ad, feladatot is megjelöl. A költő a táj meghitt világában érzi otthon magát, a táj hagyományai alakítják kultúráját, elmerül történeimé