Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Bakk István: Civil társadalom - illúziók és realitások Közép-Európában
30 Új Dunatáj 1997. szeptember valamint az egyéni meggyőződések szempontjai. A civil társadalom ilyetén való „bebocsátása” a politikai rendszerbe tulajdonképpen a rousseau-i értelemben vett közakarat tagadása. A közakaratra való hivatkozás utat nyithat a kisebbségek kiiktatása és a sajátos érdekek legitimitásának tagadása előtt. Ha viszont a civil társadalom hatékonyan közvetít a citoyenek számára a közérdek regisztereiben megfogalmazódott értékszempontok és a partikuláris érdekek között, akkor a közakarat nem torzulhat demokráciaellenessé s a politikai rendszer hatékonysága és legitimitása is fenntartható marad. Az államnak tehát „szorgalmaznia” kell a civil társadalom legitimitásteremtő működését, el kell fogadnia, hogy polgárai nem csak állampolgárok, rájuk mint partikuláris érdekek képviselőire is „figyelnie” kell. III. A civil társadalom mítosza és ideológiája kétségtelenül Közép-Európában született meg, Magyarországon, Cseh- és Lengyelországban - Konrád György, Milan Kundera, Vaclav Havel és Czeslaw Milosz hazájában. E mítosz, miközben beszűkítette a civil társadalom helyét - szerepét felnagyította: a közép-európai értelmiségi mágikus hitét táplálta az államtól független civil szféra „mindenhatóságában”. Mindeközben a nyugati értelmiségiek - Kundera és Konrád olvasói - civil társadalomban éltek, anélkül, hogy észrevették volna. Logikusan merül fel tehát a kérdés: összefügg-e Közép-Európa eszméje ezzel a sajátos, civil társadalmat „ébresztő” értelmiségi attitűddel? A választ valószínűleg a térségre jellemző politikai gondolkodás történetében kell keresnünk, abban az eszmetörténetben, melyben sajátos módon ötvöződnek a liberális értékek az organikus nemzet- és állameszmékkel. Ide sorolható például a nemesi köztársaság „hagyatéka”, s annak időnkénti - főként a lengyel vagy magyar - aktualizálása. Norman Davies vagy Wojciech Karpinski párhuzamokat fedezett fel a Szolidaritás mint társadalmi mozgalom és a demokrácia ólengyel (nemesi) formái között. De hasonló párhuzamot vontak a különböző magyar „kiegyezések” (például 1867 és 1988) között is. A jogkiterjesztés ideológiái és valós teljesítményei, a közjogi historizálás, a romantikus prokapitalizmus változatai, a Duna-völgyi patriotizmus irodalmi vágyeszméi folytathatnák tovább a sort, mintegy kiegészítve a hagyománykört. Ennek elemeiből alakult ki Közép-Európa víziója, mely időnként valóságként lódult meg, kilépve a „kulturális földrajz” értelmiségiek által megrajzolt medréből. Státusza ma is inkább „civil társadalmi”: álom és valóság közötti.
