Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Bozóki András: A demokrácia feltételei és minősége
16 Új Dunatáj 1997, szeptember bizonyos nézetek képviselői nem szólalhatnak meg. Jobban sérül a demokrácia azzal, ha az emberek nem beszélhetnek szabadon, mint azzal, ha antidemokrata csoportok néhány embert megtévesztenek. A demokratát egyebek között az különbözteti meg az antidemokratától, hogy bízik a társadalom, a nép józan ítélőképességében. A cenzorok gyermeknek tekintik az olvasókat, a demokraták pedig nagykorúnak. Diktatúrában a nacionalisták nem szólalhattak meg, de hallgatniuk kellett másoknak is, akik nem értettek egyet azzal a rendszerrel, ami akkor létezett. A demokrácia ha a civilitás gondolatára épül az emberek törvény előtti egyenlőségét komolyan veszi és igyekszik azt kiterjeszteni az egyenlő emberi méltóság megvalósítására. Olyan társadalmat próbál létrehozni, amely befogadó jellegű, a befogadás jellemzi. Az emberi és polgári jogok támogatói viszont szembe kell forduljanak olyan „demokráciákkal”, amelyek az etnikai-vérségi kizárólagosságot, az etnokráciát vagy etnodemokráciát igyekeznek létrehozni. Magyarországon - különösen a Bokros-csomag bevezetése utáni évben, amikor rövid idő alatt 12 százalékkal csökkent az emberek átlagos reálbére - elvileg meg lett volna a lehetősége annak, hogy az etnikai kizárólagosságot képviselő radikális jobboldal megerősödjék. Figyelemre méltó azonban az a higgadtság és önkorlátozás, amellyel az emberek megpróbáltak alkalmazkodni a sokkal rosszabb körülményekhez. Ha bármi ilyesmi bekövetkezett volna mondjuk Franciaországban, abból a Le Pen vezette Nemzeti Front - kis túlzással - még akár választási győzelmet is kikovácsolhatott volna magának. A nacionalizmus 19. századi létrejötte egyébként összefügg a modern demokráciák kialakulásával. Akkor jött létre, amikor a nemzeti gondolatot a már létező, írástudó, honorácior értelmiségiek a nép nyelvén megfogalmazták és a történetileg akkor először megjelenő tömegsajtóban terjesztették. A műveltebb, sajtót olvasó közönség értette miről van szó, de az írástudatlan tömegek nem, így azokat könynyebben lehetett mozgósítani a nemzeti identitás elsődlegessége nevében. Ezt erősítette a demokrácia gondolatának elterjedése, amely öntudatot adott az addig politikán kívüli rétegeknek, amelyek ráébredtek, hogy az „egy ember egy szavazat” demokratikus elve révén éppúgy megjelenhetnek a politikában - mozgalmak elindítása, pártok szervezése és a választásokon való részvétel formájában - mint a korábbi elitek. Az ezredforduló korszaka azonban véleményem szerint alapjaiban különbözik a 19. század első felének politikai aurájától. Most már nem néhány száz vagy ezer honorácior értelmiségi irányítja az egyéb információktól elzárt tömeget, hanem - reményeim szerint - valamennyien írástudók és olvasni tudók vagyunk, ezért egyszerűen relativizálódnak azok a kizárólagosságra törő igények, amelyek csak egyetlen utat tartanak üdvözítőnek és azon az úton próbálják „járatni” az embereket. Ezt a megállíthatatlannak tűnő globalizáció, a nemzeti identitás mellett más (regionális, szakmai, illetve különböző fogyasztási preferenciákhoz fűződő)
