Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám - Bozóki András: A demokrácia feltételei és minősége

Bozóki András • A demokrácia feltételei és minősége17

identitások megjelenése, valamint a mindenkori hatalom által kontrollált információtömeggel szembeni más információs forrásokhoz való hozzájutás lehetősége egyaránt kizárja.

A demokrácia minőségének egyik legfontosabb fokmérője a beszámoltathatóság. Ez alatt nemcsak a periodikus választások rendszerét értem, hanem az érdekvédelmi szervezetek, a nyilvánosság és az állampolgári öntudat (a civil kurázsi) megerősödését is, amelyek révén két választás között is szemmel tartható a kormányzás. Nem elég, ha a képviselők „üvegzsebűek”, mert az is kell, hogy az állampolgárok ne legyenek „üvegszeműek”.

A mai politikai élet egyik legtöbbet vitatott kérdése a gazdasági és politikai hatalom összefonódásának problémája. A politikai társadalom kontrolljára ezen a téren legalább olyan nagy szükség van, mint a tisztán politikai kérdésekben való beszámoltathatóság fenntartására. Az imént Lengyel László beszélt arról a jelenségről, hogy a tehetősebbekből összeálló gazdasági érdekcsoportok döntik el, hogy mi történjék egy-egy településen, megyében és régióban. A jelenség létezik, de ezt én nem feltétlenül tekinteném a civil társadalom megnyilvánulásának. Akkor tekinteném annak, ha a város legnagyobb adófizetői a városukért érzett felelősség és tenniakarás által vezettetve önkéntes támogatásban részesítenék a polgárok által demokratikusan választott helyi önkormányzatot feladatainak megoldásában. Ennek számtalan formája lehetséges - a kultúra finanszírozásától az infrastruktúra fejlesztéséig - és az ilyen tehetős lokálpatriótákat minden nyugati demokráciában a lehető legnagyobb tisztelet övezi. Ma azonban Magyarországon a legbefolyásosabb gazdasági érdekcsoportok nem saját vagyonukkal járulnak hozzá a közcélok és a közjó megvalósulásához, hanem informálisan, demokratikus felhatalmazás híján döntenek a közpénzek felhasználásáról. E kettő nem ugyanaz. Utóbbiak inkább szorosan összefonódó érdekkartellek, helyenként maffiaszerű vonásokkal, amelyeket a közösségeknek, a civil társadalomnak lehetőség szerint figyelemmel kísérnie és ellenőriznie kell. A gazdasági befolyás nem áshatja alá a képviselet demokratikus elvét. Ha nem azok döntenek a sorsunkról, akiket mi választottunk, mi ellenőrzünk és mi válthatunk le, akkor nem sok értelme van demokráciáról beszélni. Akkor az van, amiről Guillermo O’Donnell írt: a demokratikus képviseleti rendszer díszletei között egy - a képviselet elvétől elszakadó - delegatív rendszer honosodik meg. A formalizált, képviseleti rendszer demokratikus működése és a civil társadalom ereje között tehát nem fordított, hanem egyenes összefüggés van. Nem lehet erős pártrendszer ott, ahol gyenge a civil társadalom és viszont. A civil társadalmat ma már nem a demokratikus képviselettel szembeállítva, hanem azzal együtt - annak társadalmi beágyazottságaként - érdemes meghatározni.

Ha egy-két gazdasági klán tartja kézben és irányítja a politikát - akár helyi, akár országos méretekben - az nem a civil társadalom „győzelme”, inkább a demokrácia