Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 1. szám - Juhász Erzsébet: A köd motívuma

Juhász Erzsébet • A köd motívuma

17

Hogy mit jelent Baudelaire a költészet fejlődésében, hogy milyen döntően új Baudelaire költői látásmódja, azt Ady nem vette észre, és ez szinte szükségszerű: noha nagyon tudatos művész volt, a sajátosan művészi problémák csak kevéssé érdekelték, az irodalmi klikkek meg egyáltalán nem. (...) De nem is új esztétikát keresett ő Párizsban, s nem is új költői kifejezésformákat; ezeket az új formákat ő már Párizs előtt megtalálta a maga számára. Nem keres mást, mint bátorítást és igazolást; elődöket is, idősebb testvéreket, amilyen Baudelaire és Verlaine, kortársakat, mint Jean Rictus, főként pedig szövetségeseket és »bizonyságokat«, abban a harcban, melyet hazájának maradi, konformista, hipokrita és reakciós társadalma — és e társadalom irodalma — ellen folytat.

Sokkal fogékonyabb e költők sorsa — mondhatni morálja —, mint esztétikája iránt, nemcsak saját szemével látja őket, hanem át is formálja a saját képére és hasonlatosságára. Az ő Verlaine-je például az az ember, »akinél megfordult a század és a század embere«, az első modernül differenciált, »gyalázatosán őszinte« lélek: és »önbűnös lelke mindazok helyett sír, kiket elnyomorított egy hitvány, hazug és hóhér társadalom«. Önarckép ez, Verlaine maszkjában.”

Krleza tanulmányának egyik legpontosabb megállapítása Ady Hunnia-fogalmára vonatkozik. S éppen ez az a motívum (Hunnia - Pannónia - talán nem erőltetett, ha összecsengeni halljuk e két hazamegnevezést), amely Krlezát Ady igazi rokonává avatja. Feltevésünk szerint nem is annyira Ady-hatás az, amely Krleza Pannónia-felfogásában, s a vele rokon értelmű láp, mocsár, sár és köd metaforikus jelentésében tetten érhető, hanem éppen úgy, ahogy Ady Verlaine-ben lelt szövetségest, bizonyságot és önmegerősítést, Krleza öntudatlanul is Adyban, a honi viszonyoknak a művészi megformálásához. Lehet, hogy a legigazibb hatás lényege éppen az ilyen jellegű impulzusok nyerésében mutatkozik meg, nehéz e kérdés végére járni, tény azonban, hogy az erőteljes író- és költőegyéniségek esetében, mint amilyen Ady is és Krleza is, azok mindig a befogadó alkotó öntörvényűségének a megerősítéséhez és gazdagításához járulnak hozzá.

Idézzük mindennek érzékeltetésére Krleza esszéjének az Ady Hunniájára vonatkozó részletét: „Ady lírájában létezik egy szó, inkább hazajáró lélek, semmint fogalom kísérteties szimbólum: Hunnia. Hunnia nem más, mint Hungária, a Duna menti értelmetlenség szentistváni amalgámja, s amint Radoje Domanovic Stradiája Obrenovic Szerbiájának volt a szinonimája, úgy Hunnia az a fekete fátyol, amely Ady líráját takarja be a halotti lepel gyászával. E hun fogalom temetési gyászleplével van letakarva Ady költeményeiben a dunai káosz, ahol hunok és tatárok, mongolok és avarok több, mint ezer éve ölik egymást a Duna menti szlávokkal (...) Mindez mai és hun és igaz, mindez a felfoghatatlan, mély elementáris állapot az, amiből nincs és nem lehet kiút. A középkori cigány és perzsiai kalandorok és utazók leszármazottjai, akik ma grófi címet viselnek, lengyel és holland zsidó jövevé