Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Pályázati felhívás
Mikszáth Kálmán A BÁGYI CSODA Kicsi a bágyi patak. A keskenyebbé vált ezüstszalag széles homokrámát kapott, és a csillogó homoknak is, melyet a népregék tündéreinek pici lábai taposnak, sehol véget nem érő füzesek a kerete. A bágyi malomban nem tudnak őrölni. Tele van zsákkal az udvar, s türelmetlen férfiak, asszonyok Gózonból, Csoltóról, ülik a Bágy partját a malom környékén, és a vizet várják. Ha nem jön, tesznek róla. Kocsipál Gyuri, a molnárlegény már Szent Mihály lovát is ellopta a majornoki temetőből, lévén annak az elégetése csalhatatlan módja a záporeső kierőszakolásának az égi hatalmasságoktól. Legyen is foganatja, mert a zsilipek le vannak ugyan eresztve, s minden éjszakára gyűjt is annyi vizet a gát, hogy a kereket megmozgassa egy-két óráig — de mi az ennyi életnek? Kieszi a penész az utolsó zsákot, mire sor kerül rá. Mindenki bosszankodik, csak a molnárné, a gyönyörű Vér Klára jár-kel mosolyogva az őrlők között, pedig neki van a legnagyobb kárára az idei szárazság. Ha így megy, elpusztul a bágyi molnár, kivált ha sokáig odamarad a katonaságnál, mert hiába, nagy az árenda is - de meg csak asszony az asszony, ha aranypaszománnyal is övezi a derekát. Hanem ezt a véleményt nem hagyja szó nélkül Pillér Mihályné Gózonból. — Asszonya válogatja biz azt. Igaz-e, Tímár Zsófi. Ámbátor a molnárnéért magam sem teszem kezemet a tűzbe, mert a veres haj... hej, az a veres haj... Igaz-e, Zsófi lelkem? — Nem igaz, Zsuzsi néni! Jó asszony az, ha szép is. — Látod is te a fekete kendőd alul! — Itt voltam, mikor férje elment... hogy megsiratta, százszor megölelte. — Minden okos asszony úgy viseli a viganóját, húgom, hogy a színes oldala van kívül. Ej, no... hát csak érzékenyen búcsúztak? — A molnár azt kérdezte Klára asszonytól: „Hű maradsz-e hozzám?” Vér Klára így szólott: „Előbb folyik fölfelé a bágyi patak, mintsem az én szívem tőled elfordul.” — A Bágy fölfelé? - kacagott fel Pillémé gúnyosan. - Ehhez tartsd magadat, Gélyi János! A többiek is nevettek. No ’iszen az kellene még, hogy az a kevés víz is visszaforduljon... Jámbor bágyi patak még lefelé is csakímmel-ámmal folyik. Maholnap nekigyürkőzik a homok, s megissza az egészet egy kortyra. Mindenki jól mulatott a patakon és a molnárné fogadásán, csak Gélyi János nem. Elpimlt a Pillémé szavára, mélyen a szemére húzta a kalapot, de mégsem olyan mélyen, hogy el ne láthasson alóla a sövényig, ahol a molnárné ruhákat terítget a karóra száradni. 2
