Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 1. szám - Juhász Erzsébet: A köd motívuma
16 Új Dunatáj 1997. március ni Krleza Ady-esszéjére. Kezdjükjellegzetes félreértelmezésének tipikus példájával: „Első könyvei — írja Krleza — a verlaineizmus egész rekvizitumát dolgozták fel a tehetség és a szokatlanul nyugtalan pubertás minden jelével. A nőnek, mint természetfeletti angyali timbre-rel rendelkező, liliomfehér kezű teremtménynek az istenítése, verlaine-i szökőkutak ezüstös zsongása, a muzsika édessége, tüzes felindulások, morbid, érzéki, bizarr, libidózus képekben, egyszóval: a szerelmi láz zűrzavarát egy croquis gyorsaságával odavetve, inkább a pasztellrajz ködében, körvonalakban és színekben, semmint konkrét szavakkal (...) mindez nyugaton már viseltes lírai divat volt, amelyről a debreceni alföldön úgy írtak, mint irodalomforradalmi eseményről. (...) Ez a nyugatosan dekadens játék a szerkezettel, mint valami játékszerrel, még fel nem fedezett szavaknak ez az ittas kitalálása, ez a lázas félrebeszélés a gondolati és érzéki világ határán, a vidéki elmaradottság kellős közepén, új szóképek zászlóként való lobogtatása, aztán a rímek többé-kevésbe tökéletes zenéje, a »rímek muzsikája«, mindez nem volt semmi más, mint a francia impresszionizmus természetes behatolása egy elmaradott területekre, két-három évtizedes kérdéssel. Mindaz, ami a francia lírában Rimbaud és Verlaine között történt, húszharminc évvel később a kelet-európai zónákon verődött vissza, a fajták, nyelvek és különböző nemzetiségek intenzitása szerint differenciálódva, nagyjából azért mégis szomorú hasonlósággal.” Megítélésünk szerint Krleza itt készpénznek veszi a kelet-közép-európai irodalmaknak a nyugat-európai irodalmakkal szembeni megkésettségének korabeli közhelyét. A két irodalmi zóna közötti ütemeltolódás nem vitatható tény, azt is hozzá kell azonban fűzni, hogy a kelet-közép-európai zóna legkiemelkedőbb költői és írói sajátos új minőséget tudnak kitermelni az ütemeltolódás adottságából is. S ezt a specifikumot e térségben Adynak és, Krlezának is sikerült megteremtenie. Egyik legmarkánsabb vonása e sajátságnak az a bizonyos közéleti érdekeltség, melyet Hanák Péter a bécsi Kerttel szemben Műhelyként nevez meg. Krleza Ady verlaine-i utánérzéseit illető tévedéseit bizonyítandó, hadd idézzük Rónay György tanulmányából a Párizs-élményre vonatkozó megállapításokat: „... föl kell tennünk a kérdést — írja Rónay György —: mit jelentett számára Párizs? Mit kapott Párizstól? Sajátosan irodalmi hatásokban — közvetettekben vagy közvetlenekben — bármit mondjanak is, meglehetősen keveset. Említettük, hogy első párizsi tartózkodása alatt Léda segítségével és sok kínlódással elkészített néhány fordítást. De a három Baudelaire-szonett például vajmi kevéssé baudelaire-i. Elég hozzá néhány rekedtebb hang, archaikusabb és ugyanakkor nosztalgikusabb lejtés, valami lomhább ritmus, néhány jelzőhalmozás, és a vers egész tónusa megváltozik, egész más lesz a hangszerelés, eltűnik Baudelaire klasszikus világossága, vonalának tisztasága, s a költeményt ködös, alkonyati atmoszféra árasztja el: más lesz a világa, bármilyen hű is értelmileg a tolmácsolás.
