Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - SZEMLE,KRITIKA
Szemle 75 gekhez fűződő általános viszonyhoz: ezek szerint ugyanis nincs különbség saját és más által. írott szöveg között sem. Mindig szinkrón módon, mindig az adott olvasat aktusában realizálódik jó és hibás megoldás különbsége. S ez akkor is igen magával ragadó szemléleti keret, ha nyilvánvaló ennek a megközelítésnek a bizonyos fokig fiktív volta: mert hiszen mindezt egy lezárt, a kötetben mégiscsak véglegesített szövegállapoton belül sugallja a szerző, bizonyos fokig paradox módon. Az is igaz persze, a paradoxialitás sincs elkendőzve, csak némiképp felfüggesztve. Annak érdekében, hogy a kötet egyáltalán létezhessen. Kukorelly Endre esszégyűjteményéről szólván természetesen aligha vitatható Bengi László megállapítása, hogy a könyvnek megvannak a belső egyenetlenségei, és „valószínűleg kevésbé érdekes, mint más kötetei, például versei” (Alföld 1997/4. 92.). Ha azonban megkíséreljük a Kedvenxc című kötet egészét, azaz átgondolt módon felépített kompozícióját is, más szövegértelmezői stratégiáknak megfeleltetni, kiderülhet: a kötet többrétegűnek bizonyul. Másféle - és saját szempontból nem feltétlenül kisebb - izgalmat kínál, mint az életmű korábbi darabjai, ám jelentősége megragadható attól, elszigetelve is: az irodalomban való létezés derűjét sugározza.
